A Volvo hivatalos tuningpartnere rendesen odacsapott a lovak közé: a V60 és S60 sorhatos turbójából közel ötven lóerőt csalogattak elő. Reszkessen az AMG?

Egyelőre nem kell, hiszen a Polestar által kezelésbe vett középkategóriás luxusautók az újraprogramozott motorelektronikával és a sportkipufogó-rendszerrel együtt is csak 350 lóerőből gazdálkodhatnak (tehát pont ugyanannyiból, mint a korábban bemutatott Volvo V40 T5 HPC), amely mellé 500 Nm nyomaték jár. Az 1,8 tonnás V60 kombi a hafokozatú automatával és Haldex összkerékjatással 4,9 másodperc alatt gyorsul százra, a 250 km/h végsebesség-korlátozást viszont sajnos meghagyták – igaz, ez még a jóval keményebb német csúcsmodelleknél is előfordul.

A kocsi egyébként teljesen nélkülözi az extremitásokat, az agresszívebb lökhárítókkal, a csomagtartó-spoilerrel és a diffúzorral a svédek abszolút a lényegre szorítkoztak, az erősebb Brembo-fékek és a húszcolos felnik pedig szintén elvárhatók ezen a szinten. A Polestar V60-at és S60-at négy kontinensen is forgalmazzák majd, de mivel a Volvo egyelőre csak kisebb szériában gondolkodik, nem tudjuk, Magyarországra is jut-e belőlük néhány.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon