Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Harmadolás, aranymetszés. A két leggyakrabban emlegetett fotós szabály. A legtöbb fotós fórum, blog, fotósiskola ezzel a két fogalommal kezdi, megemlítenek még egy-két dolgot és vége. Mi azért csak most beszélünk, róla, mert az előzőekben láthattátok, hogy van élet ezeken túl is és ezek után is lesz. Ettől függetlenül ez két fontos szabály, csapjunk is bele.

Ha feltöltöd a fotódat bármely fotós közösségi oldalra, a résztvevők rögtön a harmadolás és az aranymetszés szempontjai alapján bírálják el. A nagy fotósbumm kezdetén is ez volt – felettébb idegesítő módon –, és még most sem szoktak le róla a kommentelők. Jaj annak, aki nem így komponálja képeit, a jelenkor kiközösíti, az utókor szemétdombra hajítja, rontás telepszik reá, kihullnak fogai, az utcán megkövezik ismeretlen emberek. Aki viszont pontosan alkalmazza a varázsigéket, azt már életében a mennyország várja, zseniális művésszé avatják és félmeztelen hölgyek/urak lesik minden kívánságát élete hátralévő részében. Tehát, hogy megmenekülj az elsőtől és elérd a másodikként említett állapotot, íme: a harmadolás.

Harmadolás

A képmezőt vertikálisan és horizontálisan három egyenlő részre kell osztanod. Sok fényképezőgép mattüvegjén megtalálható ez a beosztás, tehát ha belenézel a keresőbe, a fenti ábrát látod. A vonalakat harmadoló vonalaknak hívjuk, ahol keresztezik egymást, azok a harmadoló pontok. A szabály szerint a fő témát ezen harmadoló pontokra kell helyezned, és nyert ügyed van. Ha olyan a téma, hogy ez nem megoldható (például vékony, magas fa, vagy hosszú korlát), akkor valamely harmadoló vonalra kell helyezni.

Mivel minden kezdő fotós életében van egy, vagy nagyon sok naplemente, ezért egy ilyen illusztrációt mutatok, amelyet kutyasétáltatás közben kattintottam (mert egy jó fotósnál mindig van valamilyen gép, és egy jó fotósnak szerencséje is van).

Ahogy az a képen is látszik, a nap pontosan a jobb felső harmadoló pontra esik, a bal oldali sziluettek pedig a bal oldali harmadoló vonal közelébe. Ez a kép egyébként egy példa is lehet az előző rész Egyensúly című fejezetében tárgyaltakra is, hiszen a bal alsó sziluetteket a jobb oldalon elhelyezett napkorong világosabb foltja egyensúlyozza. Bármelyik hiányozna a képről, felbomlana ez a helyzet, borulna a kép. (Megjegyzem ismét: ez utóbbi nem feltétlenül hiba, képtől, mondanivalótól függ.) No de vissza a harmadoláshoz. Azt is mondják, hogy a témát európai kultúrkörökben a bal oldali metszéspontokra és vonalakra kell inkább komponálni (olvasás iránya), a horizontot pedig valamely horizontális vonalra, semmiképpen sem középre. Valahogy így:

A magányos vitorlás a bal oldali harmadoló vonalra esik, a két vízszintes harmadoló vonal közrefogja a vitorlát, és ezek közül az alsó pontosan a víz és a szárazföld találkozásánál van. A dombok és az ég határvonala itt nem egyenes, de ez is a felső harmadoló közelébe esik. Ha pedig kicsit visszatérünk az egyensúly kérdéskörére, a hajónk ugyan egyedül maradt a képmező bal oldalán, de hát magányos szegény.

A naplementéről

Közkedvelt téma a hobbifotósok körében, a balatoni fotósok pedig mindennapjaikat a naplemente fotózásával töltik. Én kevés naplementés fotót készítettem az elmúlt tízen pár év alatt. Az ok egyszerű: törekedni kell arra, hogy úgy mutass meg valamit, ahogyan azt még nem tették. Ez nehéz feladat, mert a múlt század közepére már mindent megfotóztak, de akkor is ki lehet emelni a képed a tucat kategóriából. Talán a fenti vitorlásfotó is ilyen, legalábbis remélem, hiszen például nincs rajta a lemenő nap. Ezenkívül nagyon sokat kellett arra várni, hogy pont egy nagyobb vitorlafelületű hajó ússzon be a balatoni aranyhídba, olyan erős legyen még a napfény, hogy átvilágítsa a vitorlát… stb.

Egy másik saját fotón sincs rajta a Nap, viszont van rajta Hold. Ez sem szokványos megoldás, de talán egy fokkal jobb, mint a sztenderd naplementés képek.

Ha az eget szeretnéd hangsúlyozni (például érdekes felhők), az alsó vonalon legyen a horizont, ha az előtérben lévő képi elemeket, akkor a felső vonalon legyen a horizont. Ugyanígy járhatsz el például olyan épületfotóknál is, ahol mondjuk két szín vagy árnyalat osztja ketté az épület homlokzatát. A példák száma persze végtelen.

Aranymetszés és Fibonacci

Az aranymetszés és harmadolás szabályait nagyon sok helyen összemossák. Nagyon sok weblapon a harmadolásról írnak a szerzők, de közben már az aranymetszésről beszélnek. Vagy fordítva. Az aranymetszés osztóvonalai közel esnek a harmadolás osztóvonalaihoz és pontjaihoz, de lényeges különbség van köztük.

Mint ahogy arról már szó volt, a képformálás alapja az, hogy a képelemeket úgy osszuk fel, hogy a tekintet egyszerre érezzen feszültséget és harmóniát. Hogy ez mit jelent pontosan, azt már a régi görögök harmóniatana is meghatározta.

Az aranymetszés két részre oszt egy szakaszt. Matematikailag a nagyobb rész úgy aránylik a kisebbhez, mint az egész a nagyobbhoz. A képet az aranymetszés szerint nagyjából 5:8 arányban felosztó vonalakat harmonikus osztóvonalaknak is nevezzük. A felosztás az emberi szem számára különösen kellemes, hiszen a tekintet előszeretettel vándorol a különféle nagyságú képmezők között, és szereti a harmóniát is.

Ha a képformátumot felosztjuk a két szimmetriatengellyel és a két vízszintest egy függőleges harmonikus harmadoló vonallal, és ehhez még hozzávesszük a kép két átlóját, kialakul az úgynevezett képi alapváz. Az a fénykép, amelynek elemei túlságosan az alapvázra orientálódnak, nagyon merevnek hat. Ha viszont az egyes képelemek az alapváz részein helyezkednek el, az rendszerint segít a tiszta, jól strukturált képi hatás elérésében.

Ahogy az a fenti képen is látszik, komponálhatod a főtémát a metszéspontokra és vonalakra, csakúgy, mint a harmadolásnál, de választhatsz átlós kompozíciót is, vagy éppen a Fibonnacci-spirált.

Képünkön Törőcsik Mari arca esik a bal felső metszéspontba, a jobb oldali osztóvonal pedig pont az ajtó szélére, így felosztja a képet egy nagyobb és egy kisebb szakaszra.

A fenti nagy képen is ez a helyzet, a bal oldali osztóvonalnál áll a párocska, a jobb oldali osztóvonal pedig felosztja a képet, pont ott, ahol a romos rész véget ér és kezdődik kisebbik rész az ablakokkal és a padlóval.

Fibonacci

A Fibonacci számsorozatban minden szám – az első kettő után – az azt megelőző kettő összege. Így tehát a számsorozat: 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55, 89, 144, 233… stb. Minél későbbi tagjait vesszük a sorozatnak, két egymást követő szám aránya annál inkább az aranymetszéshez fog közelíteni (ami megközelítőleg 1:1,618 vagy 0,618:1).

A sorozatot először 1150-ben írta le két indiai matematikus, Gopala és Hemacsandra, akik a szanszkrit költészet elméleti kérdéseit vizsgálva ütköztek egy összegre bontási problémába, azaz: hányféleképpen lehet rövid és hosszú szótagokkal kitölteni egy adott időtartamot, ha egy hosszú szótag két rövidnek felel meg? Nyugaton tőlük függetlenül találta meg 1202-ben Fibonacci.

Aranymetszési arányok találhatók számos ókori épületen, középkori és reneszánsz képzőművészeti alkotásokon. Az ókori pütagoreusok (Püthagorasz és követői), akik szerint a valóság matematikai alapokon nyugszik, az aranymetszésben a létezés egyik alaptörvényét vélték felfedezni, ugyanis ez az arány felismerhető a természetben is (például az emberi testen vagy csigák mészvázán).

Bizonyíthatóan az ókori Egyiptomban is értették és használták ezt a törvényszerűséget. Az i. e. 2600 körül épült gízai nagy piramis arányaiban is felfedezhető az aranymetszés aránya. A piramis alapélének a fele (átlag 186,42 m) és oldallapjainak a magassága (kb. 115,18 m) az aranymetszés szerint aránylik egymáshoz (0,03%-os eltéréssel, ami hibahatáron belülinek tekinthető). Mindenféle mérőműszer és számítógép nélkül megoldották.

Több neves művész, illetve műalkotás épít az aranymetszés szabályaira, például a magyar Szent Korona, Bartók Béla bizonyos zeneművei, Dante  Isteni színjáték-a, Kassák Lajos A ló meghal… kezdetű költeménye, Leonardo da Vinci és Michelangelo festményei.

A tipográfiában – avagy a betűk művészetében – is alkalmazzák az aranymetszést: a címek, alcímek és a szövegtörzs betűméretének viszonyát általában az aranyarányban szokás megállapítani.

A fenti példa a Fibonacci-spirál alkalmazását mutatja be, a bal oldalon lévő homályos láb és potroh adja meg az ívét a spirálnak, amely a modell arcán ér véget. Itt is megfigyelhető a kép kisebb és nagyobb részre osztása, jelen esetben az élesség – vagyis életlenség – használatával. Bal oldali képünkön pedig egy igazi modellen ugyanez a szabály.

A szabályok görcsös alkalmazása viszont a képet sok esetben merevvé teheti, az ember megrekedhet e két szabály alkalmazásánál. Ráadásul ez a két szabály a nyugati ember harmóniaérzetét fejezi ki, egy keleti nézőben például más érzéseket váltana ki ugyanaz a fotó, mert ő nem balról jobbra olvasná a képet.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.