Néhány éven belül talán a mi otthonainkba is megérkeznek az első újgenerációs OLED világítótestek: teljesen átlátszóak és vezeték nélkül is világítanak.

A tokiói rendezvényen debütált a japán gyártó legújabb OLED világítása, melynek legfontosabb ismérvei közé tartozik a teljesen átlátszó kialakítás, illetve a minden korábbinál nagyobb fényerő. Átlátszó OLED lámpákkal ugyan már korábban is találkozhattunk, az előző generációs modelleknek azonban volt egy komoly hátrányuk: az általuk előállított fénynek csak mintegy kétharmada távozott a megfelelő irányba, vagyis előre, a fény egyharmada pedig hátrafelé sugárzódott, ami sokat rontott a hatékonyságon. Ezzel szemben a Toshiba által bemutatott új OLED panelek akár a fénymennyiség 80–90 százalékát is képesek a frontoldalon kibocsátani.

A kiállításon egy nyolcpaneles high-tech OLED csillárt mutatott be a gyártó, de a jövőben akár olyan OLED ablakok is felbukkanhatnak, melyek nappal teljesen átlátszóak, az éjszakai sötétségben pedig befelé világítanak.

Ugyancsak a kiállításon debütált a Toshiba első vezeték nélküli, szabadon variálható OLED fénypanele. A 3x3-as fényforrás érdekessége, hogy a rajta elhelyezett OLED-ek vezetékek és elektródák használata nélkül, elektromágneses indukció révén jutnak áramhoz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés