Bár a revolúció idén elmaradt, az evolúciós fejlődés nyomai nagyon is kézzel foghatóak a minden földi jóval telepakolt Galaxy S4-en.

Ami az Apple-nek az iPhone, az a Samsungnak a Galaxy S: egy olyan okostelefon, melybe minden létező új fejlesztést időről időre bele kell építeni, és ikonikus készülékként jó néhányszor tízmillió példányban el kell adni. Lényeges különbség persze, hogy az Apple-nek csak ez az egyetlen mobilja van, a Samsungnál pedig a Galaxy S egy hatalmas smartphone-termékskála csúcsa. A dél-koreai gyártónál még 2010-ben az első Galaxy S (I9000) bejelentésével kezdődött a sikertörténet, mely 2011-ben a Galaxy S II-vel (I9100), 2012-ben pedig a Galaxy S III-mal (I9300) folytatódott. Ez utóbbi modellből mára már több mint 50 millió példány talált gazdára világszerte, így az idén márciusban bejelentett és április végén a boltokban is felbukkanó Galaxy S4-re (I9500/I9505) igen nehéz feladat vár, ha meg kívánja dönteni elődje rekordját. Hogy sikerül-e neki? Ki tudja (valószínűleg igen), mi mindenesetre részletesen bemutatjuk a készüléket.

Külcsín, minőség

Ha egymás mellé teszünk egy Galaxy S III-at és egy Galaxy S4-et, első blikkre vajmi kevés különbséget fedezhetünk fel. A Samsung maradt a már jól bevált, bár egyre többek által kritizált szappantartóformánál, amit várhatóan csak a Galaxy Note III és a Galaxy S5 kapcsán cserél majd újra. Pozitívum, hogy az idei nagyágyú egyetlen milliméterrel sem lett nagyobb az elődjénél, sőt, változatlan hossz mellett némileg keskenyebb és 0,7 milliméterrel vékonyabb, tömege három grammal kevesebb. No persze a Galaxy S4 ettől még nem lett kis telefon, vagyis az S III-hoz hasonlóan ez a mobil is inkább egy méretes férfikézben mutat jól, semmint egy hölgy kacsójában.

Immár nem száz, hanem csak körülbelül 80 százalékban műanyag a készülék, ugyanis az oldalélen egy alumíniumkeret található. A továbbra is szétszedhető, tehát nem unibody kialakítású készülék összeszerelési minősége példás, az illesztések mindenhol pontosak.

Kijelző

Míg a telefon maga nem lett nagyobb, a 4,8 colos kijelző tovább nőtt, és immár kereken ötcolos képátlón jeleníti meg a különböző vizuális tartalmakat. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy az előlapon a korábbinál nagyobb felületet foglal a display, vagyis egyszerűen jobb a helykihasználás. A méret tehát minimális mértékben nőtt, ellenben a felbontás sokkal nagyobb lett: 1280x720 pixelről 1920x1080 pixelre ugrott. Ez egész 441 ppi-s pixelsűrűséget jelent, ami a négycolos iPhone 5-féle 326 ppi-nél sokkal jobb érték, és csak minimálisan marad el a 4,7 colos HTC One 468 ppi-jétől.

Pixelekkel és darabos megjelenítéssel nem találkozunk, ráadásul a Super AMOLED technológia kiváló kontrasztarányt és mélyfeketéket biztosít. A fényerő ugyan nőtt az S III-hoz képest, de az iPhone és a HTC e tekintetben még előnyt élvez. Télen hasznos dolog, hogy a Lumia 920-hoz hasonlóan akár normál kesztyűben is használható az érintőkijelző, melynek védelméről Gorilla Glass 3 gondoskodik.

Felszereltség

Bekapcsolni a jobb oldali élen lévő gombbal tudjuk az új Galaxyt, a hangerőt pedig az ellentétes oldalon lévő gombpárral lehet állítani. Dedikált exponálógomb sajnos továbbra sincs, újdonság viszont, hogy a felső élen a jack dugalj mellett megjelent egy tévé-távirányításra használható infravörös port. A szabványos microUSB port alul kapott helyet, és egy MHL-adapter beszerzését követően akár HDMI-kimenetként is funkcionálhat.

A papírvékony és szuperhajlékony műanyag hátlap levételét követően egy 2600 mAh kapacitású akkumulátor látványa fogad, ez is komoly előrelépést jelent az elődhöz képest, melyben még csak egy 2100-as akksi volt, az iPhone 5-ben pedig ugyebár csak egy 1440-es akkumulátor rejtőzik. A készülék microSIM-et fogad, és egyes riválisaitól eltérően microSD memóriakártyákat is kezel.

Szenzitív lélek

Az előlap felső szekciójában lévő proximity szenzor és fényérzékelő ma már teljesen alap, ellenben a bal alsó sarokban helyet kapott hőmérő és páratartalom-mérő unikumnak számít. Ez utóbbiakat aktívan használja a vadonatúj S Health alkalmazás, mely egy gyors mérést követően azonnal megmondja, mennyire optimális az időjárás egy kis sportoláshoz. Az Air View funkciónak köszönhetően immár hozzá sem kell érni a kijelzőhöz, elég csak egycentis közelségbe odatartani a közelébe az ujjunkat, és máris elérhetők a különböző preview funkciók.

Az Air Gesture ennél is durvább, hiszen már hét–nyolc centiméteres távolságból érzékeli, hogy a tenyerünkkel milyen irányban hessegetjük a levegőt. Ezenkívül az S4 folyamatosan figyeli az arcunkat, és garantálja, hogy amíg a kijelzőt nézzük, addig az nem megy le alfába. Ha például egy videót nézünk, és valamiért oldalra kell fordítanunk a fejünket, a lejátszás automatikusan szünetel, ezenkívül pedig arra is lehetőség van, hogy a böngészőben egyszerű fejmozdulatokkal indítsuk el az adott oldal görgetését.

Kamera

A hátsó megvilágítású CMOS szenzor felbontása 8-ról 13 megapixelre nőtt, így a választható legnagyobb fotófelbontás immár 4128x3096 pixel. Az optika fényereje f2,6-ról f2,2-re javult, ellenben a nagylátószög némileg kisebb lett. A kamera villámgyors működésű, értendő mindez az elindulásra, a fókuszálásra és a képek elmentésére. Sötétben remek szolgálatot tehet a LED-segédfény, a fényérzékenység ISO100 és ISO800 között állítható, a Lumia 920-tól és a HTC One-tól eltérően viszont nem kapunk optikai képstabilizátort.

HDR módban nagy dinamikaátfogású képeket készíthetünk, dráma módban egy gyors mozgássorozat örökíthető meg egyetlen felvételen, a radír funkció révén pedig rendkívül könnyen retusálhatunk ki bizonyos objektumokat a fotókról. Újdonság a Dual Shot, mely a 13 megapixeles hátsó és a két megapixeles első kamerával egyszerre készít felvételt, vagyis a nagyméretű normál fotó sarkában ott vigyoroghat maga a fotós is. Az MP4 formátumba dolgozó videofelvevő hozza a manapság elvárható szintet, vagyis 1920x1080 pixeles, 30 fps-es, 17 Mbit/s-os videókat készít, melyek sztereó hangsávot tartalmaznak. Annak sincs akadálya, hogy videózás közben egy-egy fotót lőjünk. (A nagy felbontású tesztképek minősége itt és itt ellenőrizhető.)

Szoftver

A Samsung a jelenleg elérhető legfrissebb Android szoftverrel, a 4.2.2-es Jelly Beannel állította hadrendbe a Galaxy S4-et. No persze senki se gondoljon valami puritán vegytiszta androidos élményre – jó szokásához híven a gyártó Nature UX gúnyát húzott az operációs rendszerre. Ez a felhasználói felület nagyban hasonlít az S III UI-jára, de persze mindenhol találhatunk kisebb-nagyobb különbségeket. A színes, élettel teli és opciós lehetőségektől roskadozó felület gyorsan megismerhető és belakható, és szerencsére mindig szélsebes tempóval használható.

Az újfajta módon, fényeffekt kíséretében is feloldható zárolóképernyő felső szekciójába különböző widgeteket pakolhatunk, alul pedig néhány alkalmazásindító várja ujjainkat. Az alapkijelzőn maximum hét slide-unk lehet, a főmenüben pedig 4x5-ös rácsos, illetve kilences listás megjelenítés választható. A felülről lehúzható státuszsor rengeteg lehetőséget tartogat, e tekintetben például egyértelműen előnyben van a Nature UX a HTC Sense 5-höz képest. A virtuális QWERTY billentyűzet külön számsort kapott, és mivel gombjai között elég nagy térközök vannak, remekül lehet gépelni rajta.

Szolgáltatások

Böngészőből rögtön kettőt is kapunk, és mind a default, mind a Chrome villámsebességgel szippantja magába és jeleníti meg a biteket és bájtokat. Hasonlóan remek felhasználói élményt biztosít a természetesen komoly social támogatást élvező névjegyzék, a menüben szerepel még többek közt egy óra, egy számológép, egy diktafon, egy Google+ kliens, valamint egy YouTube app. Az S Voice ugyebár a Samsung saját Sirije, mely egész korrekt munkát végez, de továbbra is csak kilenc nagyobb világnyelvet támogat.

A vadonatúj külcsínt kapott Samsung Hub mellett említést érdemel még az S Fordító, a huszonhárom nyelven tudó Optikai olvasó, az S Jegyzet, az S Tervező, az S Utazás és a fotók manipulárására szolgáló Sztorialbum. A Multi Window funkció révén egyszerre két app is futhat osztott képernyőn, sőt ha kedvünk tartja, még egy harmadik videós ablakot is nyithatunk ezek mellé. A videolejátszó mindent tud, amit tudnia kell, hasonlóan a zenelejátszóra sem lehet egyetlen rossz szavunk sem. Fekete pont jár azonban a sztereó FM rádió elhagyásáért, illetve azért, mert a kihangosított készülék hangminősége lehetne valamivel jobb is.

Belsőségek

Az I9505-ös típusjelzésű tesztkészülékben egy négymagos és 28 nanométeres csíkszélességű Snapdragon 600-as chipset volt, melynek Krait processzorai 1,9 GHz-es órajelen üzemelnek, és még egy Adreno 320-as GPU is került a repertoárba. Az S4 a hétköznapi gyakorlatban is villámgyors, ezenkívül pedig a szintetikus tesztekben is simán rekordértékeket produkál (Linpack: 320/800 MFLOPS). Nincs ez másképp az I9500-as testvérmodell esetében sem, melynek Exynos chipsete négy darab 1,6 GHz-es Cortex–A15 és négy darab 1,2 GHz-es Cortex–A7 maggal rendelkezik.

A RAM a mai elvárásoknak megfelelően két gigabájtos, a bővíthető flashmemória pedig kiviteltől függően 16/32/64 GB-os. Adatátvitel terén sincs szégyenkezni valója az S4-nek, hiszen többek közt 100 Mbit/s-os LTE, 42,2 Mbit/s-os HSPA, a/b/g/n/ac szabványú dual-band wifi, Bluetooth 4.0, NFC és USB OTG támogatás is van benne. Alaphelyzetben nem tölthető vezeték nélkül a telefon akksija, az opcionális wireless hátlap révén azonban ez is megoldható. 

Instant get?

A Samsung fogta a Galaxy S III-at, jobbra cserélte benne a kijelzőt, a chipsetet, a kamerát és az akkumulátort, belepakolt néhány extra szenzort és felturbózta a szoftvert. Körülbelül így jött létre a Galaxy S4, mely szinte minden tekintetben fejlődött az elődjéhez képest, de például a sokak által kritizált dizájn és anyagválasztás alig változott. A csúcstechnológiát persze meg kell fizetni: az S4 kezdőára 200–220 ezer forint körül várható, akkor, amikor egy kifutóban lévő Galaxy S III már 110 ezer forintért kapható.

A riválisok közül kiemelendő a hasonlóan árazott, de minőségibb fémborítást kapott, viszont microSD nélküli HTC One, illetve a mintegy 170 ezer forintos Xperia Z, melynek egyik legvonzóbb tulajdonsága a vízálló kivitel. Érdekes lehet még az 5,5 colos kijelzővel és hatalmas kapacitású akksival ellátott LG Optimus G Pro, mely a cikk írásakor még nem kapható Magyarországon. Windows Phone-vonalon jelenleg a Nokia Lumia 920 jelenti a csúcsot, mely 145 ezer forintos telefon elsősorban 720p HD kijelzőjéről, illetve optikai képstabilizátoros kamerájáról ismerszik meg. Végül, de nem utolsó sorban szólnunk kell a jó öreg iPhone 5-ről is, mely az eddig felsorolt mobiloknál jóval kisebb méretű, nincs benne Full HD kijelző, árcéduláján (16 GB) pedig mintegy 170 ezer forintos összeg olvasható.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Villámgyorsan keletkezett bolygót fedeztek fel, ami átírhatja a bolygóképződés elméletét

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

További cikkeink a témában