A tech-őrültek évi rendszeres Las Vegas-i dzsemboriján idén minden korábbinál erősebb volt a videojátékos jelenlét. Kiválasztottuk az öt legérdekesebb masinát.

Project Shield

Nem sokan fogadtak volna arra, hogy éppen akkor fog bővülni egy újabb szereplővel a handheldek piaca, amikor a legtöbb gyártó azon fáradozik, hogy az okostelefonok végleg eltemessék a kézikonzolokat. Az NVIDIA egyrészről hozta a kötelezőt, hiszen bemutatott egy újabb – a mobilpiacra szánt – chipsetet, a Tegra 4-et, másfelől pedig borította a show-t, amikor lerántotta a leplet saját gyártású handheldjéről, a Project Shieldről. A képen is látható alkalmatosság olyan, mintha egy kontrollerre pakoltak volna egy öthüvelykes kijelzőt, és ennél egyszerűbben nem is foglalhattuk volna össze a kis mütyür lényegét.

A cuccon az Android legfrissebb verziója fut majd, és a legcombosabb, legnaprakészebb hardware – az említett Tegra lapkakészlet – fogja futtatni a Google Playről letölthető játékokat, vagy akár egy kicsit messzebb lévő számítógépen futó program is az eszközre lesz streamelhető wifin keresztül. A kezelhetőség és az izomerő a Project Shield mellett áll, de nem tudjuk leplezni kétségeinket; egy kontrollert nem sokan szeretnének magukkal cipelni, otthon pedig nem sokan szeretnének egy öthüvelykes képernyőt bámulni. Hamarosan kiderül, működőképes lesz-e a trendkívüliség.

Piston

Tavaly ősszel az Xi3 nevű csapat vért izzadva sem volt képes összeszedni a célként kitűzött 250 ezer dollárt saját fejlesztésű játékgépükre a Kickstarteren, de a PC-s videojáték-világ egyik legfontosabb közszereplője, a Valve végül felkarolta kezdeményezésüket. A jónép így a régóta pletykált Steamboxból nem, de a Piston névre keresztelt masinából kapott a CES-en – bár még mindig lehetséges, hogy a kettő egy és ugyanaz. A legjobb kifejezés erre a kütyüre a következő: férfiasan szexi.

A Piston egy baromi erős technikát rejt egy kellemesen kicsi, mégis határozott formatervvel pusztító házban. A gépen az előzetes infók szerint Linux fut majd egy előre telepített Steammel (a Valve saját digitális áruháza) karöltve. Nem tudunk szabadulni attól a felvillanyozó gondolattól, hogy a Piston lehelhet új életet a papíron régóta a konzolok mögött kullogó PC-gamingbe.

Microsoft IllumiRoom

A Microsoft sem volt rest, és egy olyan technikát vitt a show-ra, amit eddig leginkább csak elszálltabb sci-fikben láthattunk. Bár tavaly bombaként robbant a hír, hogy a cég olyan szabadalmat nyújtott be, mely a szobánk falait használja fel képmegjelenítésre, de ezzel kapcsolatban a szkeptikusok gúnyos morgása hatékonyan nyomta el a lelkes rajongók ujjongását. Most bebizonyosodott, hogy nem csak nagyképű viccről van szó.

Az IllumiRoom egyszerűen fogalmazva azt csinálja, hogy egy szenzor segítségével letapogatja a szobát, majd egy 360 fokos projektor segítségével különböző grafikákat vetít a falakra, így kiterjesztve a tévé képernyőjén látható virtuális teret. Bár a bemutatott demó egyelőre kísérleti fázisban lévő technikát sejtet, nem csodálkoznánk, ha a módszert a cég következő konzolja megpróbálná hasznosítani valamilyen formában.

Oculus Rift

Az idei CES alapján ki lehet jelenteni, hogy a videojáték jövőjét mindenki a virtuális terek és a játék dimenzióinak kiterjesztésében látja. A show egyik legnagyobb durranása a régóta pletykált Oculus Rift volt, ami nem más, mint egy giroszkópokkal megtámogatott szemüveg (vagy inkább sisak), amely a kobakunkra helyezve érzékeli, éppen merre nézünk, és a tekintet irányának megfelelő képet vetít a szemünk előtt lévő kijelzőkre. Mivel a két kijelzőn látható kép egymástól függetlenül is változtatható, ezért a 3D-s megjelenítést egy gombnyomásra tudja a kis kütyü. Az Oculus Rift nem kevés rajongót szerzett a kiállításon.

Akinek alkalma volt a homlokára tolni, a kipróbálás után örömódába kezdett. Ezen szerencsések állításai szerint a virtuális valóság érzete minden korábbinál lenyűgözőbb, a működés gyors, akadás nélküli, szó szerint mintha egy másik világba vinne el a készülék. A lelkesedés már csak azért is indokolt, mert a gép mögött egy olyan név dolgozik, amit videojátékos körökben igencsak illendő ismerni. John Carmack, a Doom, a Quake és a Wolfenstein 3D atyja bábáskodik a projekt felett.

Razer Edge

Bizony elérkezett, amitől úgy rettegtek a tradicionális konzolgyártók; megjelent az első kifejezetten játékra hivatott tablet, a Razer Edge. Manapság divatos lett arról beszélni, hogy a tabletek végleg kinyírják – vagy csak simán az irodákba száműzik – a hagyományos laptopokat, a Razer pedig arra tesz kísérletet, hogy ezzel a bivalyerős eszközzel az asztali konzolokat is nyugdíjba küldje. Számok tekintetében nagyon jól áll: simán felveszi a versenyt egy erősebb asztali PC-vel, a grafikai teljesítménye pedig az állomány igen tekintélyes részét utasítja maga mögé. Az ára ehhez mérten nem éppen baráti; az olcsóbb – és emiatt kevésbé combos – változat is ezer dollárba, azaz több mint 220 ezer forintba fáj majd.

Természetesen az alapgép megvásárlása után a gémer további kiegészítők beszerzésével karcsúsíthatja tovább a pénztárcáját. Ilyen kötelező tartozék a képen látható kontrollerkeret, melynek segítségével valóban tökéletes irányíthatósággal növelhetjük az élményt. Mivel a megjelenés időpontja még ebben a negyedévben várható, hamarosan kiderül, vajon tényleg a tableteké a videojáték jövője, vagy maradt még azért szufla a hagyományos asztali gépekben is.

Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
A rovat legfrissebb cikkeihez
Zúzás és mese – Január legjobban várt játékai

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Villámgyorsan keletkezett bolygót fedeztek fel, ami átírhatja a bolygóképződés elméletét

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

További cikkeink a témában