Bár tudásban inkább egy képkerethez hasonlít és nem is igazán látványos, az első kipróbálható prototípus egy új trend kezdetét jelenti.

A prototípus egyelőre nem olyan látványos, mint a korábbi képeken látott hajlítható kijelzős készülékek, mindössze annyit tud, hogy a kijelző egyik széle rálóg a telefon oldalára, amelyen a legfontosabb gombok (pl. hívásgomb, contacts) mellett rövidebb üzenetek is megjelennek. Így anélkül láthatod a beérkezett üzeneteidet vagy olvashatsz például tőzsdei híreket, hogy a telefont ki kéne venned a tokjából. Bár eddig kevés igazán használható ötletet hallottunk, mire is lehet majd használni a hajlékony kijelzőket, bízunk benne, hogy a Samsung által bemutatott funkciók nem merítik ki a technológia összes lehetőségét.

A Samsung elég szűkmarkúan adagolja az információkat az új technológiáról, de annyi azért kiderült, hogy a prototípus OLED kijelzője ötcolos, 16:9-es képarányú és nagyjából 720p-s felbontásra képes. A prototípus a The Verge beszámolója szerint egyébként nem is igazán okostelefon, hiszen számos fontos funkciót nélkülöz, például nincs benne operációs rendszer, kamera és rádió sem. A jelenlegi formájában tehát inkább egy digitális képkerethez hasonlít.

Ahogy korábban már írtunk róla, 2013 a hajlítható kijelző éve lehet az okostelefonok piacán, a Samsung után hamarosan az LG, a Philips, a Sharp, a Sony és a Nokia is előállhat saját prototípusával.

(Forrás: The Verge)

Tovább: Zúzás és mese – Január legjobban várt játékai Ultra HD-tévé, 3D-nyomtatás, zsugorodó tabletek – Techjóslatok 2013-ra A Tech rovat legfrissebb hírei
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

Miért éppen ma van a matematika leghíresebb számának a napja?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.