Mi történik, ha egy remek grafikus–dizájner csavar egyet az optikai illúziókon, majd mindezt becsomagolja egy meglepően szép applikációba? Abból valószínűleg világsiker lesz.

A GameFounders programba nem túl sok kezdő fejlesztő céget választanak be, a magyar csapat pedig idén három hónapig a világ legsúlyosabb játékfejlesztő cégeinek vezetőivel, a legnagyobb befektetők képviselőivel és szakértők segítségével tanulhatják majd meg, hogyan csinálhatnak pénzt a ThinkInvisible játékból, a későbbi tervekben szereplő LearnInvisible nyelvprogramból, és úgy nagy általánosságban a mobil és egyéb játékiparból. A dologban ráadásul az a szép, hogy nem csak az alkotók magyarok, de az alapötletül szolgáló optikai illúziónak is van hazai vonatkozása, lévén az egyik olasz pszichológus által Kanizsa-háromszögnek nevezett jelenségből jött az ötlet.

A ThinkInvisible gyakorlatilag egy fordított puzzle, ahol egyetlen darabkából (esetünkben egy körből) kell kitalálnunk, mi van a képen. A játék pedig két dolog miatt működik. Egyrészt kifejezetten vonzzák a szemet Szulyovszky Márk minimalista, pasztellszínű képei, másrészt, ami elsőre könnyűnek tűnik (például Frédi Vilmája azért elég egyértelmű), az hamar súlyos fejvakargatásba torkollik, pláne, hogy mindeközben – hiszen a világpiacra dolgozott a dizájner, Bodor Adrival közösen – angolul kell gondolkodnunk. A játékmenet tehát egyszerű, a feladványok azonban egyre nehezebbek, a látvány önmagáért beszél, így az amúgy teljesen ingyenes (az első kettő) ThinkInvisible játék ajánlott minden iPhone- és  iPad-tulajnak. Még több hasznos applikáció iPhone-ra és Androidra a Player AL.App rovatában!
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Miért olyan rohadtul fontos Trumpnak Grönland?

Még az űrből is látszik a teljes Magyarországot borító hótakaró

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés