A nyár egyik legsúlyosabb környezettani híre az volt, hogy az Antarktisz nyugati részén található Larsen C jégtömbről leszakadt egy gigantikus jégdarab.

Természeti katasztrófának azért nem nevezhettük az eseményt, hiszen a közvetlen hatását még nem érezzük, váratlan pedig semmiképp sem volt, hiszen a hatalmas jégtömböt már régóta figyelték a tudósok, és egy ideje már levegőben lógott, hogy mindez bekövetkezik. De azért nyilván senkit sem dobott fel a hír, főleg az esetleges következmények miatt.

Ott, az a sárga kis paca, amelyre a nyíl mutat

A jégtömb méretei egyébként magukért beszéltek:

  • 190 méter vastag,
  • tömege pedig 1 billió, azaz ezerszer milliárd tonna,
  • továbbá nagyjából 6000 négyzetkilométer a területe, tehát kb. akkora, mint Pest megye (6393 km²) – Luxemburgnál két és félszer, Feröer-szigeteknél négy és félszer, Andorránál pedig tizenkétszer nagyobb. Szóval simán ki lehetne nevelni az ott rekedt pingvinekből és fókákból mondjuk egy focicsapatot, amellyel igazi ki-ki meccseket lehetne játszani.

A NASA pedig az elmúlt napokban két fotót is közzétett, hogy megmutassák, nemcsak vékony repedések választják el a történelem harmadik legnagyobb ismert jégtömbét az Antarktisztól, hanem már jókora távolságra van a déli kontinenstől:

Az amerikai űrkutatási hivatal egyik szakembere, Nathan Kurtz ugyanis kutatócsapatával elutazott a déli-sarkra, hogy adatokat szerezzenek az 5700 négyzetkilométeres jégtömb olvadásáról, a jég- és hótakaró aktuális vastagságáról. Amikor komolyabban szemügyre vette a Larsen C-t, elmondása szerint sokkoló volt az, ami elé tárult.

A különleges radarokkal és infravörös kamerákkal megkaparintott adatok révén egyfajta prognózist állíthatnak fel a baljós természeti jelenség következményeivel kapcsolatban – még nyáron olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint akár 10 centimétert is emelkedhet a tengerszint, azonban a jelenlegi tudományos állásfoglalás 3 milliméter mellett teszi le a garast, de idővel ezeken a becsléseken is pontosíthatnak.

(via)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon