Először sikerült közvetlenül megfigyelniük kutatóknak egy antarktiszi selfjég meghajlását a rajta lévő olvadékvíztavak óriási súlya alatt (a selfjég a parti síkságról a tengerbe nyúló jégtömeg). A selfjég meggörbülése hatással lehet más gyenge selfjegekre, szétesésüket okozhatja, felgyorsítva a jég elsüllyedését az óceánokba, hozzájárulva a globális tengerszint-emelkedéshez.

"Kutatók ezt a folyamatot már egy ideje megjósolták és modellezték is, de soha senki nem gyűjtött terepen adatokat, amelyek megmutatnák ezt a folyamatot" – mondta Alison Banwell, a CIRES amerikai kutatóintézet kutatója, a Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.

Banwell és csoportja a Larsen-B nevű selfjég 2002-es katasztrofális szétesése elemzésének hatására döntött úgy, hogy közelebbről is megvizsgálja a selfjég eltűnésének okait. A nyugat-antarktiszi Graham-föld nyugati szélén elterült Larsen-B selfjég

A szakemberek észlelték, hogy a szétesés előtti hónapokban a felszínén mintegy kétezer olvadékvíztó képződött.

2 000 000 000 kg/tó

Olvadás idején tavak formálódhatnak a selfjegek felszínén. Ezek egyenként 50 ezer tonna, de akár kétmillió tonna súlyú vizet is tartalmazhatnak, ami lenyomja a jeget és bemélyedést okoz. Ha a tó kiürül, ez a bemélyedés felemelkedik. Ha az így okozott stressz elég nagy, a tó medrét körbe vevő jég gyengül, elkezd töredezni.

A kutatócsoport négy ilyen olvadékvízmedret azonosított, ahol 2016 novemberében az antarktiszi olvadás kezdete előtt a McMurdo-selfjégen GPS-állomásokat helyezett el, hogy mérjék a vertikális emelkedést, a tavak mélységét. Három hónappal később gyűjtötték be a műszereket helikopterekről, amikor a tengeri jég olyan vékony volt, hogy egy gépkocsit sem bírt volna el.

A klímamodellek előrejelzése szerint nagyobb mértékű lesz az olvadás a legtöbb selfjégen a következő évtizedekben, ami egyre több olvadéktó keletkezését jelenti.

(Forrás: MTI)