A műanyag hatalmas gondokat okoz szerte a(z élő)világban. Többek között Kenya, Chile és Costa Rica már háborút indított ellene, valamint felszólították a többi ország képviselőit is, hogy kövessék a példájukat. Pár hete például Brüsszelben, valamint Seattle-ben is léptek az ügyben.

A műanyag zacskók lebomlása több száz év, közben pedig szennyezik a földet, a vizeket, és pusztítják az élővilágot. A legnagyobb gond az egyszerű műanyag zacskókkal és palackokkal van, ugyanis nem elég, hogy iszonyú lassan bomlanak le, de az öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskéket a halak és bizonyos madarak tápláléknak vélik. Így ezeket az állatokat megfojthatják, a nagyobb élőlényeket a gyomrukba kerülve ölhetik meg, tehát a probléma több téren is pusztít – ráadásul ránk sincs jó hatással.

És hogy mekkora a baj? Miguel Garcia-Herraiz spanyol diplomata, az Union for the Mediterranean (Szövetség a Mediterránért) szervezet főtitkárának a helyettese elárulta:

„Jelenleg ott tartunk, hogy a Földközi-tengerből kifogott minden 3 kilogramm halra 1 kilogrammnyi műanyag hulladék jut. Előrejelzéseink szerint 2030-ra odáig fajulhat a helyzet, hogy 1 kilogramm halra 1 kilogramm műanyag fog jutni.”

És hogy illusztráljuk néhány képpel is, mekkora a baj:

Szörnyű képek az óceáni műanyagszennyezésről

Tényleg be fog minket temetni a szemét.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dobó Kata születésnapján Carolina a nap csaja

Olyan éghajlati állapot felé haladunk, amelyhez hasonlót a Föld évmilliók óta nem tapasztalt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés