A NASA IceBerg nevű küldetése már közel egy évtizede tart – az amerikai űrhivatal munkatársai a magasból fotózzák, illetve dokumentálják azt, hogy miképpen változik a tengerszint magassága, valamint milyen állapotban van a szárazföldi és a tengeri jég az Északi-, illetve Déli-sarkvidéken.

John Sonntag, az egyik kutató viszont nemrég néhány szokatlant alakzatot szúrt ki a Beaufort-tenger felett, állítása szerint eddig még nem látott ehhez foghatót a sarkvidékeken, és megmagyarázni is nehéz a látottakat.

Íme:

A furcsa lyukak létrejötte a tudósok egy része szerint a fókáknak köszönhető, ugyanis a víz alatt akár órákon át is úszkáló vízi emlősöknek olykor fel kell jönniük levegőért a vízfelszínre, ezek pedig ideális „töltőpontok” lehetnek, főleg egy kemény vadászat közben – a lukakat évgyűrűszerűen körülölelő formákat pedig a tenger hullámzása okozhatta. De az sem kizárt, hogy a meleg talajvíz vagy tengeráramlat vájta ki ezeket. Az biztos, hogy egyelőre még rengeteg a kérdés és a találgatás a különös alakzatokkal kapcsolatban, így további kutatások várhatók a közeljövőben.

Ezt olvastad már?

Igazán csak télen lehet érezni a lelkét - Ilyen az élet a Spitzbergákon - Roadster

Biztosan emlékszünk még a régi Delta-főcímben látott jelenetre, amikor ránézésre nyolc réteg ruhában, combtőig érő hóban és szélviharban menetelő emberek próbáltak kikecmeregni a fagyos világból. Valahogy ilyen képek jutnak először eszünkbe a Spitzbergákról. A sarkköri ihletésű Four Whales ruházati márka kapcsán itt, a Roadsteren bemutatott Farkas Tamás utazási mániájáról meséltünk már.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is jelen vannak

Készülj, pénteken átbillen a Föld, és jön az év egyik legfontosabb pillanata

Színes egyéniség a középkategóriában a Google Pixel 10a

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés