Három éven át tartó országos környezetvédelmi ellenőrzés indulhat hamarosan.

Nemsoká elkezdődhet Kínában a környezetvédelmi szabályok betartását vizsgáló újabb, országos ellenőrzés, az illetékes hatóságok már csak Peking utasítására várnak – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Csaj Csing ökológiai és környezetvédelmi miniszterhelyettes.

Az idén kezdődő vizsgálat három évig tart majd, és elsősorban az állami kézben lévő cégeket, valamint a kormányhivatalokat ellenőrzik, 2022-ben pedig felülvizsgálatot tartanak a már ellenőrzött vállalatoknál és intézményeknél.

Hogy miért kell ettől tartaniuk a cégvezetőknek? Mert

az ellenőrzések előző szakaszában több ezer tisztviselőt vontak felelősségre, közülük sokak ellen vádat is emeltek. A környezetvédelmi minisztérium ráadásul a múlt hónapban számos céget, köztük a legnagyobb állami cégek leányvállalatait vádolta meg azzal, hogy túllépik a megengedett szennyezési küszöböt.

Peking 2015 végén állított fel a központi kormányzat közvetlen irányítása alatt álló környezetvédelmi ellenőrző csoportokat, amelyek országszerte azt vizsgálták, mennyire tartják be a vállalatok és intézmények a környezetvédelmi előírásokat. Az ellenőrzések szúrópróbaszerűen, előzetes figyelmeztetés nélkül zajlanak, az ellenőröknek pedig jogában áll a helyi kormányzatok bármilyen rangú tagjait számon kérni a környezetvédelmi előírások betartását illetően.

Kína egyre komolyabban veszi a környezetvédelmet:

Mobilappban szerzett zöldenergiából ültetnek valódi fákat Kínában, 55 milliónál tartanak

Az alkalmazás segít a környezetbarát szokások kialakításában is.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A természet kevéssé ismert csodája: ámulj a koronafélénkségen!

Annát meg sem próbálnánk visszautasítani

Vizsgaidőszaki gasztró: gyorskaja és csipsz nem, étcsoki és kávé mértékkel

További cikkeink a témában