Az űrszemétszedés nem csak önzetlen indíttatásból történne.

Az űrszemét komoly komoly és valós problémát jelent, folyamatosan megfigyelés alatt is tartják az elhalt és elhagyott műhold- és rakétadarabokat, hogy elkerüljék a Föld körüli pályán lévő műholdakkal és egyéb űreszközökkel való összeütközéseket – nemrég a Nemzetközi Űrállomásnak kellett manővereznie, hogy elkerüljön egy adag űrszemetet.

Először figyeltek meg nappal űrszemetet

Azon kívül, hogy ez egy szomorú dolog, elég nagy segítséget is jelent.

A SpaceX viszont javítana a helyzeten, ugyanis közleményük szerint a jövőben a Hold- és Mars-utazásra használandó Csillaghajóval (Starship) a küldetések hazafelé tartó fázisában gyűjtene be némi űrszemetet annak a mintegy 100 tonnányi rakomány helyére, amit a célállomásra szállítanak.

Azt azért megjegyeznénk, hogy nem csak az önzetlenség vezérli Elon Musk űripari vállalatát, hiszen őrült mennyiségű Starlink-műholdat állítottak és állítanak még a jövőben Föld körüli pályára – hogy internettel lássák el a világot.

Elon Musk szerint 2024-ben már a Marson leszünk a SpaceX-szel

Elvileg négy éven belül meghódítjuk a vörös bolygót.

(Forrás: Futurism, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezek a kéziszerszámok nélkülözhetetlenek lesznek számodra 2025-ben

Egészségesebben élhetsz, ha eszel cukrot, mint ha teljesen elkerülnéd

A lány, aki a hálószobájában megálmodta a fürdőruhamárkáját

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés