Hét területet átfogó, összesen ötven intézkedést tartalmazó csomagot valósítanak meg.

Bécs már évek óta követendő példa a klímavédelem területén. Ezzel a programmal megmutatjuk, hogy Bécs már régóta foglalkozik a klímavédelemmel és számos intézkedést már át is ültetett a gyakorlatba – illetve továbbiak jelenleg is megvalósítás alatt állnak” – mondta Michael Ludwig, Bécs polgármestere.

A politikusi szavakon túl konkrétumok is vannak:

  • a város mintegy 1,2 milliárd eurót fordít a megújuló energiaforrások kiépítésére,
  • olyan "okos" megoldásokat is alkalmaznak, mint a szennyvíztisztító telep leadott hőenergiájának felhasználása
  • csökkentik a hulladék mennyiségét: a konyhai hulladékot már most is a simmeringi erőműben hasznosítják, és a keletkező gázzal fűtenek. Középtávon a tervek szerint a bioerőmű kapacitását megduplázzák, így kilencszáz háztartást tudnak majd ellátni vele
  • csökkenteni akarják az autóval a városhatárig ingázók számát, ezért a villamoshálózat városhatáron túli kibővítését tervezik egészen Alsó-Ausztriáig
  • megduplázzák az e-töltő állomások számát, a cél kétezer töltőpont
  • új parkokat és zöldterületeket alakítanak ki, a "Fiatal bécsiek erdeje" nevű faültetési akcióval egyre növelik a Wienerwald területét: eddig évente tízezer fát ültettek
  • ezer ivókút már van, száz-száz párakaput és mobil párásítót szerelnek még fel.

Ez is érdekelhet:

Állati megoldást találtak a permafroszt olvadása ellen

Gazdaságilag életképes, csökkenti a globális felmelegedés hatásait, és igazán természetes.

(Fotó: Filmspektakel)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Tömeggyilkosság áldozatai lehetnek a szerbiai tömegsírban talált nők és gyerekek

Ferrarival ülnénk be egy moziba

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve