Szereltek már madárra kamerát – ez viszont még különlegesebb.

Christian Moullec-nak két szenvedélye van: a madarak és a repülés. Előbb ornitológus lett, utána pedig ultrakönnyű gépekre szerzett repülési engedélyt – ebből még mindig nem adódik a páratlan produkció, ahhoz még az is kellett, hogy a vadludak egyik faja nem ösztönösen ismeri a vándorlási útvonalat, hanem a szüleitől tanulja el.

A káprázatos videók ugyanis nem úgy készülnek, hogy Moullec és felesége lesi az eget, és ha meglát egy V alakban repülő madárcsapatot, akkor üldözni kezdik őket a sárkányrepülőjükkel.

A kis lilikek (az egyes szám a lilik, a többes a lilikek – ez a vadludak legkisebb faja) a házaspár nevelései, és a sárkányrepülővel mutatták meg nekik az útvonalat.

Vitatható, szabad-e ennyire beleavatkozni a természetbe – még akkor is, ha ilyen mesés felvételeket lehet készíteni a madarak vonulásáról –, Moullec-ék azonban olyan új telelőhelyekre, rezervátumokba vezették az állatokat, ahol nagyobb biztonságban lehetnek, mint ahová a szüleikkel megszokásból repültek volna.

Ma már más madárfajokkal is működik a mutatvány – ők is feltűnnek a videóban.

Ez is érdekelhet:

Bécs nyolcmillió euróért ültet fákat

Ez azért nem 1-2 fát jelent.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ferrarival ülnénk be egy moziba

Budapest feldolgozóközpontot épít a piacon megmaradt, de fogyasztható élelmiszerek hasznosítására

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve