A tesztelés már zajlik, de készen állnak a gyártásra is.

A kagylók vízszűrű képességén alapuló, mobil vízkezelő rendszer prototípusát dolgozta ki két magyar vállalkozás, az S+H Portfolio Zrt. és a Cement Kft. konzorciuma. Az zrt. közleménye szerint a prototípus megalkotásához az S+H Portfolio Zrt. csaknem egymilliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el, ami a projekt teljes költségvetésének a hetven százaléka, a fennmaradó részt önerőből finanszírozták.

A fejlesztés elsősorban a vegyi szennyezés kiszűrésére szolgál, álló- és folyóvizekben, a prototípust december óta Csongrádon, egy elhagyott bányatónál tesztelik: négyszáz négyzetméteres, egymáshoz kapcsolódó, a vízfelszínen úszó moduláris beton úszóelemekből áll, közöttük ketrecekben helyezték el a vizet biológiailag tisztító kagylókat. A kialakított technológia több tonna kagyló megtartására képes. A fejlesztés keretében a kagylók szaporítására is kidolgoztak egy eljárást, ami olcsóbb azok összegyűjtésénél a természetes folyóvizekből.

A telepeken elhelyezett kagylók egyedenként és óránként körülbelül 0,3-0,7 liter vizet képesek átszűrni.

A gyártási tervek is rendelkezésre állnak, vagyis megrendelés esetén megkezdhető a gyártás.

Ez is érdekelhet:

Ez a robot megtisztítja a szennyvizet, miközben áramot termel a működéséhez

A row-bot már létezik, de ennél hihetetlenebb robotok is jönnek hamarosan.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Semmiképp sem hagyjuk, hogy Sophia elhervadjon

Ilyen lett a teljesen megújult Citadella

Lunának elkészítenénk a város legjobb sonkáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
31% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés