A leégett Audi RS6 helyett új készült, és elég bitang lett

Amióta ellopták és leégett Jon Olsson egyedi Audi RS6-osa, azóta tudta, hogy egyszer lesz még ilyen autója. Most készült el az Abt segítségével, és természetesen ezúttal sem elégedtek meg a szériaváltozattal.

Szériában is 605 lóerős az Audi RS6 Performance, de Jon Olsson számára ez még nem elég extrém. A profi síelő és autógyűjtő ezért az Abt segítségét kérte, akik csavartak még egyet a sportkombi teljesítményén. A 4 literes biturbó V8-as, amit a búcsúszériában 705 lóerősre húztak fel, ebben az autóban 735 lóerőre és 920 Nm nyomaték leadására képes.

Első ránézésre megmondhatod róla, hogy Jon Olsson számára készült, hiszen erre is felkerült a rá jellemző téli kamuflázs fóliázás. De nem olyan egyszerűen, mint eddig, hiszen az egyik oldalát fekete, a másikat fehér fóliával vonták be, és ettől lesz igazán izgalmas. A színes betétekkel feldobott kerekek pedig a legmenőbbek, amiket az utóbbi időben láttunk.

Jon Olsson a következő videón mutatja be új játékszerét, és azt is meghallgathatod, hogyan szól. Ha nem tudod kivárni a felvezetést, akkor tekerj rögtön 1:50-hez:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon