A Kiánál már kupés formájú kombi is van, a ProCeed

Miközben éppen mostanában kerül az itthoni kereskedésekbe az új Ceed ferdehátú és kombi kivitelben, a Kia leleplezett egy harmadik karosszériaváltozatot is. A tanulmányautó vonalait megtartva a ProCeed látványos formájú sportkombi lett.

Mostanra a Kia már nem követni, hanem diktálni szeretné a divatot: ezzel vezették fel a Ceed harmadik generációjának új karosszériaváltozatát. Az előző szériából az ötajtós és a kombi mellett háromajtós is készült, és annak neve most egy egészen más autón jelent meg. A Kiánál úgy gondolták, hogy nem kell lemondanod a nagy csomagtérről, ha izgalmasabbra vágysz egy kombinál, ennek eredménye lett a ProCeed.

Sejtettük, hogy ezen dolgoznak a Kiánál, hiszen egy tanulmányautót már bemutattak a témában, és a gyártásba kerülő változat dizájnja alig változott. A ProCeed első ránézésre is jóval sportosabb, mint a ferdehátú vagy kombi társa, a hátsó szélvédő jóval döntöttebb lett, a formaterv érdekessége pedig a hátsó kisablak krómozott uszonya, és az is, hogy a hátsó lámpákat fénycsík köti össze.

4,6 méteres hosszával a ProCeed harminc centivel hosszabb, mint az ötajtós, és néhány centivel a kombinál is, 1,8 méter széles, miközben az 1,32 méteres magassága négy centivel alacsonyabb is lett. A csomagtér méretével sem kell kompromisszumot kötni, 594 litert lehet pakolni a ProCeed hátsójába, ami alig kevesebb, mint a kategória élmezőnyébe tartozó Ceed Sportwagon 625 literes értéke.

Csak a sportosabb GT Line és GT felszereltséggel készül majd a ProCeed, aminek a futóművét 5 milliméterrel leültették és feszesebbre hangolták, a motorjai pedig a hagyományos testvérekből ismerősek: 1 literes, 120 lóerős háromhengeres és 1,4 literes, 140 lóerős négyhengeres benzines, valamint az 1,6 literes, 136 lóerős dízel. A GT ennél jóval izmosabb lesz: az 1,6 literes benzinmotorja 205 lóerőre és 265 Nm nyomatékra képes.

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon