Nem lehetetlen, csak elképzelhetetlen.

Sebastian Vettel harmadik lett a Szingapúri Nagydíjon, ami azt jelenti, hogy hat futammal a vége előtt 40 pontra nőtt a hátránya Lewis Hamiltonnal szemben. A német viszont pontosan tudja, egyetlen esetben jöhet össze neki az ötödik világbajnoki címe:

„Szerintem elég egyszerű a helyzet: ha mostantól minden versenyt megnyerjük, akkor jók vagyunk.”

A némettel eddig egyszer fordult elő, hogy zsinórban négynél több futamot nyerjen: utolsó világbajnoki évében, 2013-ban az utolsó kilenc versenyét megnyerte.

A Ferrari-motor tempóelőnye egyébként megvan, de szemmel láthatóan ez csak az időmérőkön jön ki és a futamokon eltűnik, és ehhez jön még hozzá a csapat akadozó futamstratégiája és Sebastian Vettel apró, de annál többet jelentő hibái:

Nagy dolognak kellene ahhoz történnie, hogy a Ferrari, vagyis Vettel a hátralévő versenyeket behúzza.

Már el is temették a Ferrarit

Az olaszok már lemondtak a Ferrariról és Vettelről.

(Fotó: ESPN)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában