Az nem újdonság, hogy Csehország jó hely, így az sem, hogy Prága szintén. Az utóbbival csak annyi a bibi, hogy kocsival egy kicsit messze van, ellenben Brno nem annyira. Elhatároztuk, hogy leteszteljük, mennyire hozza Brünn az autentikus cseh életérzést. Egy esténk volt rá, úgyhogy rendesen megnyomtuk a ceruzát.

Pont heten jöttünk össze a projektre, ezért magunkra kaptunk egy arany-fehérbe öltözött Volkswagen Multivan Bulli partybuszt, aztán nekivágtunk a nem sokkal több mint 300 kilométernek. Nem fogom bekamuzni, hogy a hátsó részre bekuckózó brigád az utat útikönyvek böngészésével töltötte, mert már Tata előtt kaptam az ukázt, hogy meg kellene állni sört és bort vételezni, pedig alapból nem kevés folyékony hangulatfokozót vittünk magunkkal.

Ha utánunk akarod csinálni, szólok, hogy az útiköltség nem fog megválasztani, még úgy sem, hogy a 10 napos cseh pályamatrica irreálisan sokba, közel 6000 Ft-ba kerül, pedig Brno előtt olyan az autópálya, mintha betonlapokból pakolták volna össze. A szlovák szakaszt szerencsére 10 euróból megúszhatod, és ott még az aszfalt is jó, csak éppen a kamionjaik előszeretettel kezdenek előzésbe, ha 5 km/h-val gyorsabbak az előttük haladónál, a manőverrel percekre lezárva az egész pályatestet.

Anyázásra mondjuk odafelé nem volt idő, mert hátul az egyik haver a Tatán megvásárolt Irsai Olivért 80 kilométer alatt beszlopálta, onnantól kezdve pedig csak visítva volt hajlandó kommunikálni. A Bulliról egyébként annyit, hogy jó tágas és kényelmes, egy tank gázolajjal le lehet vele menni a térképről, a hátsó részben pedig az ülések között még egy kinyitható asztalka is helyet kapott, hogy autentikus legyen a klubhangulat.

Ki lehetett bírni, na

Tíz órai indulással, sok egészségügyi megállóval és cigiszünettel sikerült fél három fele elhúzni a Brno tábla mellett, hogy aztán menthetetlenül eltévedjünk a városközpont girbegurba utcáinak tengerében.

További egy óránkba került, mire sikerült a főtéren lévő szállásra vergődni, ami cserébe annyira hiperszuper volt, hogy örömünkben gyorsan le is tekertünk fejenként egy-egy deci Valhallát, amit egyikünk hozott haza Finnországból néhány hete. Kicsit csodáltuk a kilátást az erkélyről, majd végre-valahára nekiindultunk az egyéjszakás városnézésnek.

Kilátás az erkélyről, ha 150 centis vagy, és eléd mászik a korláton lévő bigyó

A háziúr rendesen képbe rakott minket, mit érdemes megnézni a Náměstí Svobody nevű főtér kétszáz méteres körzetében, de nekünk konkrét tervünk volt a túra kiindulópontjáról: a kisvonatos vendéglőben akartunk kezdeni.

Ha még nem hallottál volna erről, akkor mondom: ez egy olyan kocsma, ahol makettvonatok hozzák ki a sört az asztalhoz. Itt azonnal meg is kell állnunk egy filozófiai jellegű kérdés erejéig:

miért hajlandó egy felnőtt ember többet fizetni, ha nem pincér, hanem egy miniatűr vonat hozza ki az italát?

A helyszínen kiderült, hogy ez igazából egy olyan parasztvakítás, amiről mindenki sejti, hogy parasztvakítás, mégis önként és dalolva megy el vakulni. Mi is frankón megfényképeztük, ahogy a kis mozdony kiszállítja az italokat, majd elviszi az üres korsókat, örültünk neki, mint egy izgatott óvodás, aztán tíz perc elteltével már tojtunk is az egészre. Ha nem lett volna olyan finom a csendes zakatolással érkező Starobrno, biztosan nem töltöttünk volna két órát a helyen.

Harminc fölött a második körnél már jobban tudsz örülni egy csinos pincérnőnek

A sörözés közben mindenkinek lecsúszott még valami kajaféle, így teli hassal, de könnyű talpakkal indultunk a következő helyszínre, ami a házigazda ajánlása alapján a Výčep Na Stojáka nevű hely lett volna. Ezzel a kocsmával kapcsolatban egyébként nagyon lelkes volt a tag. Nincsenek kirakva székek, ezért mindenki állva iszik, ami miatt olyan a hely hangulata, mintha egy fesztiválon lennél – áradozott, amikor viszont megláttuk, miről is van szó, izomból elkezdtem sajnálni az ipsét, amiért nem járt még a Deák tér környékén bármelyik tetszőleges nyári estén. A fesztiválhangulat ugyanis valahol ott kezdődik.

Na de legyünk pozitívak! Tényleg szimpatikus volt a hely, tele volt aranyos fiatal csajokkal, akik élvezettel nyaldosták le a sörbajuszt az orruk alól, de sajnos itt este nyolc környékén a pulttól már az utcára ért a sor vége, ezért ugyanazzal a lendülettel mentünk is tovább.

"Fesztivállapot"

Találomra végül a Poslední Leč nevű helyre nyomultunk be, azon prózai oknál fogva, hogy pont e mellé érve állt a lábunkba a zsibbadás. Itt annyira nagyvonalúak voltunk, hogy a társaságból még annak is kértünk italt, akit korábban a kisvonat már rendesen telepakolt. Ezt a helyet egyébként nyugodt lelkiismerettel tudom ajánlani, mert nem lehúzós, jó fejek a pincérek, és épp félúton van egy hangos kocsma és egy kellemes klubház között.

Az alkoholos befolyásoltságra tekintet nélküli fogyasztás hamar megtette a hatását, ezért az egyikünk felvetette, hogy még azelőtt keressünk valami aktívabb időtöltést, mielőtt egyes társainknál végleg leállnak a motorikus funkciók. Gyorsan meg is kérdeztük Google bácsit, hol lehet a közelben dartsozni, vagy ilyesmi, majd elindultunk a célpont felé.

Ennek mondjuk pont én nem örültem annyira, ugyanis mindenképpen csekkolni akartam a Bar, který neexistuje nevű helyet, ami egyrészt arról híres, hogy rendkívül találó a neve (magyar fordításban: A bár, ami nem létezik), másrészt pedig arról, hogy nagyon jó. Mivel a többiek idegből tapostak a dartsos hely felé, leváltam róluk, és hozzácsapódtam két helyes lányhoz, akikről kiderült, hogy ciprusi cserediákok, és ami még ennél is jobb, szívesen megmutatják nekem, hol találom a helyet, ami nem létezik. (Ez a paradoxon egyébként rendesen kiakasztotta a társaság egyik tagját, aki meg volt róla győződve, hogy ha elmegyek oda, simán kitörlődök a tér-idő kontinuumból.)

A két kedves cipriótával karonfogva hat perc csevegés és kellemes séta után megérkeztünk, majd elkövettem az este legnagyobb bakiját. Itt vagyunk, ez az a bár. Nem rossz, de mi egyébként tudunk egy jobb helyet – közölte az Andria nevű barna szépség, amire számtalan jó és egyetlen rossz válasz létezik, az én pofámon pedig pont az utóbbinak sikerült kiesnie. Ahelyett, hogy azt mondtam volna, "okés, nézzük meg azt a jobbat", vagy ha ragaszkodok a létezés határain kívül leledző bárhoz, akkor azt, hogy "rendben, de előtte ide menjünk be, és igyunk valamit", megköszöntem az iránymutatást, és elsétáltam, mint John Wayne.

A neexistuje viszont annyira adta, hogy hirtelen azt kívántam, bárcsak Budapesten is nem létezne egy ilyen remek koktélbár! Elegáns, mégis közvetlen, friss és fiatalos, az enteriőr lenyűgözően bohém, és még egyedül érkezve is hatalmas élmény elfogyasztani itt egy italt. Nem volt foglalásom, ezért a pulthoz ültettek (ha nem így lett volna, én magam kértem volna, hogy ott kapjak helyet), ahol csevegtem kicsit a bartenderrel, majd mikor megkértem, hogy ajánljon valamit, nem csak úgy nesze-alapon vágott hozzám egy random koktélt, hanem megkérdezte, mi a csillagjegyem (nyilván poén), majd a hangulatom és az ízlésvilágom felől érdeklődött. Mindezt jókedvűen, mosolyogva, lehengerlő profizmussal.

Kilátás a pult mellől

Kis smúzolás, ismerkedés után egy óra caplatás következett, a többiek ugyanis csak a belváros szélén voltak képesek dartsos helyet találni. Odaúton én még megmértem egy rockkocsmát, ahol vágni lehetett a levegőben a metált, meg egy régi művház-féleség pincéjében működő helyet, ahol meg a fűszag miatt állt volna meg a kanál a levegőben. Itt is, ott is lenyomtam egy-egy pohár sört, végül csatlakoztam a többiekhez, akiket addigra látszólag teljesen kijózanított a kompetitív célbadobálás. A szállásra visszasétálás már nem tartogatott semmilyen sztorit, legalábbis abban biztos vagyok, hogy az ilyenkor kötelező betompult mekizés senkinél nem éri el az ingerküszöböt.

Másnap reggel egymás összekaparása, kocsiba ülés, majd újabb kényelmes háromszázvalahány kilométer következett Budapest felé, a már fentebb bemutatott luxuskörülmények között.

Bulli van

Mivel itt következne az összegzés helye, ezért muszáj megjegyeznem, hogy egy délután és éjszaka elképesztően kevés ahhoz, hogy eljátsszam a Brno-szakértőt, ellenben az a tanulság, ami e csippentésnyi ismerkedés alatt a körmünk alá szorult, nehezen lehetne pozitívabb.

Brno simán hozza a cseh fővárosban jellemző hangulatot, a vidámságot, a remek kocsmákat és finom söröket, ráadásul tapasztalataink szerint itt még nem indult be a turisták rendszerszintű lehúzása.

Ha egy szóval kellene jellemeznem a várost, azonnal átmennék informatikusba:

Prága.zip

Garantáltan kártevőmentes, és ha kicsomagolod, jó hosszú időre el leszel látva minden földi jóval úgy, hogy még a gatyád sem fog rámenni.

Ha ránk hallgatsz, a haverokkal ide szervezed a következő kantúrát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A cipőkollekció, melyben kompromisszumok nélkül lehetsz szabad, egyedi és vagány

Menhelyről? Tenyésztőtől? Honnan legyen kutyád?

Emberi hangyabolyként működik a világ legzsúfoltabb szigete

További cikkeink a témában