Divatmorzsák a Szelektorból - Heti mustra

Szelektor válogatásunk ezúttal híres divatmárkák eddig kevésbé ismert oldalát kívánja bemutatni. Az új vonalak és trendek mellett, a névtől olykor szokatlan, és talán nem is várt darabokkal foglalkozunk, továbbá terítékre kerül az elmúlt hetek egyik legnagyobb port kavaró története, ami egy bizonyos névváltoztatással kapcsolatosan indult el.

Yves Saint Laurent „Kennedy Show” Loafers

Heti favoritjai közé tartozik az YSL divatház kínálatából a következő cipő. Hamisítatlan nyári darab, gumírozott felületének köszönhetően azonban akkor sem kell kétségbeesned, ha útban hazafelé elkap egy zápor.  Az Yves Saint Laurentről az utóbbi időben azonban nem a kollekciója kapcsán, sokkal inkább a divatházat érintő névváltoztatásból kifolyólag beszélnek. A tavasszal távozó kreatív igazgató, Stefano Pilati helyét Hedi Slimane, divattervező és sztárfotós vette át. Az új irányítás minden lépését lélegzetvisszafojtva követi a divatipar, de arra senki nem számított, hogy egy drámai húzással Yves Saint Laurentről Saint Laurent Parisra nevezi át a legendás párizsi divatházat. A merész tervező célja a divatház tisztaságát beilleszteni egy új korszakba, mindezt úgy, hogy az eredeti eszmeiség ne sérüljön. A 2013-as tavaszi-nyári bemutatókon már új névvel és megújult arculattal lesz jelen a cég, amit mi az előbbi kijelentés tekintetében érdeklődve várunk.

Drake’s Dotted Pocket Square 

Ez a könnyű, sötétkék selyemből készült kendő tökéletes záróakkordja lehet egy formális viseletnek. A klasszikusnak számító pöttyös mintázattal mi leginkább egy sötétszürke öltöny zakózsebében tudjuk elképzelni ezt a kifinomult kiegészítőt.

Amsterdam Shoe Co. ’Market Tote’

A minimalista esztétikát hordozó lábbeliktől kissé elszakadva, nemrég táskák forgalmazásába fogott a legendás divatcég. A Bangladesben készült táskák arany juta rostból, pamut bélésből és egy speciális külső vízálló rétegből állnak, továbbá az utolsó simításig kézzel készülnek. Tökéletes kiegészítője lehet egy tengerparti délutánnak, hiszen anyagának köszönhetően ellenálló, belső rekeszeiben pedig még értéktárgyainkat is biztonságban tudhatjuk.

Eric Koston x Oakley „EK Singature” Series Sunglasses

Az ikonikus profi gördeszkás, Eric Koston és az Oakley együttműködéséből született meg a divat brand nyár második felében megjelenő, új napszemüveg kollekciója. A terepmintát barna árnyalatban hordozó darabok mindegyike bronzszínű, magas UV védelemmel ellátott lencsét kapott, stílusuk pedig a klasszikus Oakley jegyeken túl hordoz némi vintage jelleget is. A kereskedelmi forgalmazás július 1-én kezdődik, keresd őket online.

Burberry London Packaway Blaser

A funkcionalitás és a formális öltözködés tökéletes házasítása öltött alakot ebben a Burberry zakóban. A tengerész kék blézer szabása elegáns, anyagának köszönhetően pedig egy táskában megtett utat is gyűrődések nélkül képes túlélni. Hosszabb-rövidebb utazásokra tehát egyaránt ideális választás, főleg azok számára, akiknek a pakolás nem éppen az erősségük.

 

Ha a múltheti válogatásunkról lemaradtál volna, most rögtön pótolni tudod azt. 

Szabadtéri színházak, zenei – és gasztronómiai fesztiválok, tavak körül tett kerékpártúrák, hosszú beszélgetések egy kávézó teraszán, és persze a klasszikusnak számító vízparti pihenés. Mind-mind tökéletes nyári programok, melyekben csupán egy a közös, ha nem vigyázunk kellőképpen, bőrünkön fogjuk tapasztalni a védelem hiányát. Ma már senki előtt nem titok a Nap UVA és UVB sugarainak bőrre tett káros hatása, amely a ráncok korai megjelenésétől a melanomáig, rendkívül sokrétű lehet. Egészségünk érdekében a nyári bőrápolás nem opcionális, sokkal inkább kötelező feladat. Hogy gondtalanul élvezd a szabadtéri programokat, most segítünk megtenni az első lépéseket az óvintézkedések hosszú útján.

Készítsd fel a bőröd

A megfelelő faktorszámú naptejek sem érik el a kellő hatást, ha bőröd nem készítetted fel a nyári körülményekre. Még mindig nincs késő belevágni, ezért mindössze hat lépésben összeírtuk neked a teendőket.

Dörzsöld le
A nyári szezonban rendkívül fontos, hogy egy bőrradír segítségével eltávolítsd az elhajt hámsejteket, ezzel biztosítva a bőr homogenitását, és tisztaságát. A műveletet napozások előtt közvetlenül érdemes újra megismételni, ezzel maximalizálva a fényvédő krémek hatását.
Ha szükséges, jöhet a gyanta
A mellkason található nemkívánatos szőrtől érdemes ilyenkor megszabadulni. Nem azt mondjuk, hogy légy teljesen csupasz, pusztán érdemes kissé visszavágni a téli bundából. A napvédő krémek ily módon egyenletesen tudnak fedni, aminek egyenes következménye lesz az egyenletes barnaság.
Fokozd a védelmet
A téli hidegek során kiszáradt bőrt a hirtelen jött nyár, a hő valamint a sós víz rendkívüli módon próbára teszi, és mely tényezőket a borotválkozás során fellépő irritáció és kiütések csak fokoznak. Javaslott valamely immunrendszer erősítő szérum alkalmazása, még a szezon beállta előtt, így természetes módon felkészítve a bőr védekező rendszerét az új körülményekre.
A hétköznapi teendő
A hétköznapok során kevesebb időt töltünk a napon, de az ilyenkor szokásos erős sugárzásnak köszönhetően rövid idő is elegendő ahhoz, hogy bőrünk jelentős nedvességveszteségen menjen át. Ha bőröd külső tünetet nem is produkál, érdemes egy vízalapú hidratálóval napi szinten pótolni a veszteséget.
Kend be magad
A dezodorok mellőzésére egyszerűen nincs mentség, különösen igaz ez a nyári hónapokban, amikor fokozottan kell ügyelni a frissességre. Ha egész napos vízparti ejtőzés, esetleg valami aktív programnak nézel elé, ha szükséges, vidd magaddal izzadásgátlód. Hálás leszel érte, amikor egy jó nő fekszik le közvetlenül melléd a homokba.
A törlőkendők hatalma
A fényvédők helyes alkalmazása főleg a tengerpartok esetében könnyen lehet piszkos, de mindenesetre embert próbáló feladat. A tisztább és gyorsabb eredmény érdekében használj törlőkendőt, amivel a homokot és egyéb szennyeződést még a naptej alkalmazása előtt eltávolíthatod.

Az útmutatókon is túl

A használati útmutatók – és ez a legjobb termékek esetében is igaz - az általános irányelveken túl, nem közölnek túl sok lényegi információt. Mi feltesszük, hogy tudod, nem lesz jó vége annak, ha lenyeled a krémet, és ha egy fatális véletlen folytán a szemedbe kerülne az, akkor sem várnál órákat, hogy kiöblítsd. Vannak azonban olyan tudnivalók, amik megkövetelik a figyelmet, a napkrémek ugyanis akkor működnek jól, ha betartod az alábbi irányelveket:

  • A napvédő krémet alkalmazd legalább fél órával indulás előtt, bőrödnek ugyanis ennyi idő szükséges, hogy kellően reagáljon a krém hatására.
  • A faktorszámtól függetlenül óránként legalább egyszer kend be újra a tested, különös figyelmet fordítva az olyan érzékeny területekre, mint a fül, arc, kéz –és lábfej.
  • Használj napvédő ajakápolót, szükség szerint azt is óránként.
  • A melegben javasolt pamut ruházat kevésbé védi tested a sugaraktól, ezért fényvédő krémet még akkor is javasolt használni, ha éppen egy pólót viselsz.
  • Vízálló naptej nem létezik, ezért minden egyes mártózást követően alkalmazd újra a krémet.
  • A tűző napon tárolva a krémek veszítenek hatásfokukból, ezért ajánlott az árnyékban tartani a flakont.
  • A baba formulás krémek, csak a babák bőrét védi, a felnőttekét nem.

Az UV sugarak elleni védelem azonban nem ér véget a krémekkel, és a meleget is élvezhetővé teszik a következő, egyszerűen betartható tanácsok:

Ha fehérbőrű vagy, szőke vagy vörös hajú, kék vagy zöld szemű, akkor esetedben nagyobb az esélye a leégésnek. Ebben az esetben ne tartózkodj huzamosabb időt a szabadban reggel tíz és délután négy óra között, ha mégis, viselj kalapot, és sose hagyd otthon a napszemüveged.

Az idő előrehaladtával

Bőrünk velünk együtt változik, a különböző életszakaszokban pedig különböző bánásmódot igényel.

  • Bőröd a húszas éveiben

A legtöbb férfiban harminc felé közeledve tudatosul, hogy mennyi kárt okozott bőrének az eltelt tíz évben. Sokan elfeledkeznek arról, hogy a fiatalság múló állapot, de ekkor elkezdeni a megelőzést már csak a következő tíz év tekintetében lehet. Jelenleg is húszas éveiben járó olvasóink számára azonban most következzen néhány jó tanács. A napozás okozta öregedés látható jeleit széles spektrumú napkrémek mindennapos használatával lehet a legjobban megelőzni. Az eredményt fokozza, ha a napvédő krémet sajátmárkás hidratálóval keverve alkalmazod, így koncentráltabb a hidratálás, mégis ugyanannyi idő alatt végzel.

  • Bőröd a harmincas éveiben

Ez az a kor, amikor a múltbéli bűnök utolérnek, de legalábbis jelentkeznek a bőrödön. A természetes öregedési folyamat már a húszas évek közepén beindul, látványos jelei azonban csak ebben a korban jelentkeznek. A nap elleni védekezés azonban ebben az esetben is két fontos lépéssel kezdődik: tisztítás és hidratálás. A bőrradír rendszeres alkalmazása, és az éjszakai krémek használatával az arc kollagén szintje megtartható, a szemkörnyéki szarkalábak pedig csökkenthetők.

  • Bőröd a negyvenes éveiben

Ekkor már a legegészségesebb bőr is mutatni kezdi az öregedés jeleit, melyek mértéke természetesen függ a korábban tett erőfeszítésektől. A nedvességben már ritkább bőr ilyenkor már egyetlen napégés következtében is gazdagodhat az öregségi foltokkal, barnás elszíneződésekkel. A hidratálást ebben a korban már csakis kizárólag napvédő krémmel javaslott végezni, az éjszakai krémeket pedig – amik időben alkalmazva egy leégést is vissza tudnak fordítani – minden éjjel ajánlott feltenni.

Tudj meg többet a faktorszámokról, korábban már foglalkoztunk a témával a Playeren! 

 

Player Autószalon

A fürdőnadrág szinte az egyetlen dolog, amit a strandon visel a férfi, így azt hiszem nem is kell magyarázni, mekkora jelentősége van. Azonban számos kérdés merülhet fel azokban a nem túl szerencsés férfitársainkban, akik nekiindulnak vásárolni egyet, és urambocsá' még jól is akarnak választani. A fecske tényleg visszatért? Menő a boardshort? Milyen alkaton melyik mutat jól? Megnyugtató válaszok következnek.

A kezdetek

A tizennyolcadik század végéről indulunk, amikor a férfiak még szinte a teljes testet borító, egyberészes alsóruházatot viseltek - ehhez hasonló volt a ma már rendkívül viccesnek ható fürdőruha is, ami inkább nehezítette, mint könnyítette a vízben való életbenmaradást és rejtegetni próbálta a férfitestet (részben azért, mert akkoriban még nem volt jellemző ez a fene nagy liberalizmus). A vízparti viselet célja eleinte az volt, hogy geometrikus, tömbös formákkal elkülönüljön a hölgyek kerek idomaitól és hangsúlyozza a nemek közti különbséget. Az egyberészes ruhák később két részre bomlottak, majd a '30-as években megjelentek az első fürdőnadrágok. Hozzá kell tegyük azonban, hogy ezek több, mint négy kilogrammot nyomtak, ha megszívták magukat vízzel és hát a férfiak derekán sem szerettek nagyon fent maradni, amikor a vízből kimászásra került sor.

1910 - 1920.

A férfiaknak póló nélkül strandolni csak egy évtizeddel később, a negyvenes évek végétől lett elfogadott. Minden azóta eltelt évtized hozott valami újítást, hogy napjaink férfijainak legyen miből válogatni. Vannak az alapvetően testhez tapadó úszónadrágok, amelyekből megkülönböztetjük a száratlan fecskét és a száras úszónadrágot; illetve vannak azok, amelyek rendelkeznek egy belső, hálós résszel és nem tapadnak a törzshöz és a lábakhoz, az egyik ilyen fajta az úszóshort, a másik pedig a boardshort. Vegyük őket végig!

Elszáll a fecske?

A fecskét az 1956-os melbourne-i olimpián indította útjára a Speedo, amely eredetileg nejlon anyagból, manapság pedig a nejlon és a rugalmas elasztán keverékéből készül. A fecske tulajdonképpen az a fürdőnadrágoknak, ami a bajusz a férfi arcának: aki tudja viselni, az előtt szinte leborulunk, de aki nem, azon bizony röhejesen mutat. Ajánlott hozzá egy Gyurta Dani-féle testalkat.

Az összhang a testtel itt még fontosabb, tehát ha egy kicsit felszedtél derékban, akkor mindenképpen kerüld a fecskét, mert az inkább az izmos törzsön mutat jól. Általában akkor szoktunk megbotránkozni rajta, amikor az önbizalom mértéke a túlsúllyal egyenesen arányosan nagy. Egy ilyen apró ruhadarab elég keveset hagy a képzelőerőre és kevésbé kényelmes, mint a testhez nem tapadó társai. Ugyanakkor mellette érvelni is lehet: az úszók azért kedvelik, mert szabadabban lehet mozogni benne és nem mellékesen az egész comb le tud barnulni a napon. Ha az edzőteremben szenvedtél egész télen és elégedett vagy a végeredménnyel, akkor bátran próbálkozhatsz a fecskével, a hölgyek biztosan nem lesznek közömbösek a látvány iránt. Viszont azt még meg kell jegyeznünk, hogy pólóval hordani a többi strandoló ellen elkövetett bűntény, nyilvánosan tilos. Nincs kivétel!
Ide vehetjük még a száras úszónadrágot, ami a boxerre hajaz és konzervatívabb a fazonja, mivel van szára.

Fecskék az ASOSnál

Boardshort

A kifejezetten vízi extrémsportokhoz - mint a szörf vagy a wakeboard - kifejlesztett shortokat hívjuk boardshortoknak. Észak-amerikából indult az őrület, jellemzően a világ más tájain is bírják a laza életstílust, ami ezekhez a sportokhoz kapcsolódik, így elterjedtek a lógós fürdőgatyák. Általában gyorsan száradó anyagból vannak és a deréknál belső zsebük is van, hogy el tudj benne helyezni akár egy kulcsot is biztonságban. Kérdés, hogy miért lett térdig érő a szára, ami azt eredményezi, hogy nagyobb az anyag, ami rajtunk van, nagyobb felület van eltakarva a lábunkon és nehezebb maga a nadrág.

Boardshortok a Planet-sports honlapján

A szörfözés jó részét a deszkán valón ücsörgés teszi ki, amíg az ember vár a hullámra. A deszkát waxszal vonják be, hogy ne legyen csúszós a felülete, de ez a bevonat hajlamos leszedni az ember lábáról a szőrt (és a bőrt), tehát a hosszabb szár védi a combot ücsörgés közben.
Ezeket a boardshortokat egyébként vékony lábúaknak nem ajánljuk, és hát ha nem vagy szponzorált extrémsportoló, esetleg apuka-korba értél, akkor is el kéne őket felejteni, mert a te esetedben van a fürdőshortra egy sokkal jobb megoldás.

Úszóshort

A combközépig érő úszóshortnál - amelyekből már mutattunk néhányat - igazából nincs jobb alternatíva egy átlagos testalkatú, harmincas férfinak. Ez a legelterjedtebb formája a vízi viseletnek, népszerűségét többek között a '90-es években óriási sikerrel futó Baywatch-nak is köszönheti. Nem tapad az emberre és nem lóg, mozogni, úszni is lehet benne és gyorsan megszárad, mert áltában 100%-ban nejlonból vagy poliészterből készül.

Ha a trendeket követnéd, akkor ajánljuk a mintás, vibrálóan színes (akár neon) darabokat. A kínálatban megtalálhatóak a múltidéző, retrós színek és szabás is. Ha viszont nem izgatnak az új irányzatok, akkor egy jó minőségű, elöl megkötős darabot válassz, valamilyen visszafogott színben, minta nélkül. Ez ugyanis sosem fog kimenni a divatból.

Figyelj rá, hogy ne legyen túl szűk derékban, mert akkor az úszógumi bizony nem lesz láthatatlan. A lényeg ez esetben is a komfortérzet és az anyag. Talán ez az a fazon, amiben a legkevésbé érezzük magunkat zavarban, ha le kell venni a felsőrészt és - nem úgy, mint a fecskét - ezt pólóval, sőt egy laza inggel is lehet hordani, így a strandon sem vesztjük el a méltóságunkat.

Ezeket jegyezd meg

  • Fecskét csak akkor, ha szálkás, izmos testalkatod van.
  • Fecskét pólóval csak akkor, ha riogatni akarod a környezetet.
  • Boardshortot csak akkor, ha extrémsportot űzöl, vagy ha fizikailag és lélekben is harminc alattinak érzed magad.
  • Élénk színeket akkor, ha barna a lábad.
  • Térd fölé érő úszóshortot bármikor.
  • Bő szabásút akkor, ha nincs vékony lábad.

Olvastad már a vízparti tízes listánkat?  És sorozatunk többi részét?