Feltettük a bakancslistánkra a belváros új borbárját

Náluk van a legtöbb bor, oké?

Szeptemberben megnyitott Budapest legújabb és legnagyobb borbárja, a Veritas Winebar.‬ A Dohány utca nyüzsgő részén, a körút szomszédságában lévő vendéglátóhely mind az ehető és iható dolgokat, mind belsőépítészeti megoldásaiban igazán egyedi pontja lett a pesti bárvilágnak. Eklektikus, klasszikus, indusztriális és humoros belsőépítészeti megoldások, ló és zsiráf, Buddha és dzsungel, körtükör és fa dézsafotel mind harmóniában létezik egymás mellett. Élmény már körbenézni is a helyen, de persze még jobb leülni és rendelni, bőven van miből.

A borbárban öt kontinens országaiból érkező borokat és hazai pincészetek tételeit kínálják – ebben nincs semmi meglepő – de a borok mellett fő csapásirányként található a Márton és Lányai pálinkák teljes repertoárja, illetve különböző champagne-ok, proseccók, habzóborok, és párlatok szelekciója.

A bár jelenleg az ország legnagyobb és a legszélesebb borkínálatával rendelkezik, azaz mint egy 380-féle hazai és külföldi borral várják a betérőket, és ebből egy folyamatosan cserélődő, 60-tételes szelekciót kínálunk poharaztatva is. Nyitott palack elvitelére is lehetőséget biztosítanak, és vásárolni is lehet az üzletben.

A konyha elsősorban hazai ízekre koncentrál, olyan klasszikusokat tömhetünk az arcunkba, mint például a rántott hús vagy a pecsenye kacsamáj, de kiváló minőségű mangalica sonkatállal, és hazai, manufakturális sajtválasztékkal is találkozhatunk.

Borbár nem létezhet képzett borszakértő nélkül, főleg, ha egy kereskedés is van a háttérben. Esténként Németh Alíz sommelier kóstoltatja a tételeket, és szakmai tanácsadóként erősíti a csapatot a háromszoros sommelier bajnok, Szik Mátyás is.

Érdemes figyelni a Facebook oldalukat, mert októberben is jó néhány programjuk lesz.

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon