Japán, ahogy magyarként ritkán láthatod – Egy messzi-messzi galaxis igazi arca

Azt hiszed, gyönyörű? Nem mindig. Japán igazi arca egyáltalán nem a misztikumról szól. Csak részben. Ott jártunk, megnéztük, milyen japánnak lenni.

„Japánba akarok menni, mert ott biztos megtalálom önmagam” – mondják sokszor az önjelölt Coelhók, hiszen láttak már sok-sok filmet és képet róla, virágzik a szakura, szépek a gésák, meg egyébként is, Japán az olyan más. Furán öltöző, folyton vihogó tinik, rendezettség, tömegek, szép templomok, japántetős házak, neonfények, vicces popzene, zöld tea, szusi. Pedig nem (csak) erről van szó: Japán egyszerre gyönyörű és egyszerre idézi a ’80-as évek Miskolcát. Hogy lehet ez?

Úgy, hogy Japánt nagyon sokan ismerik félre, persze a prekoncepciók többsége nem a véletlenek során alakult ki, vannak furán öltöző, vihogó tinik, szélesen mosolygó műsorvezetők a tévében, tömeg és szép épületek is, csak éppen egyáltalán nem mindenhol. És nem feltétlenül fog találkozni velük az átlagos turista sem. De kezdjük inkább az elején…

Utazás

Csúcsidőn kívül (mondjuk a július–augusztus–szeptember aranyhármast kivéve) akár 130 ezer forintért is hozzánk vágnak egy retúrjegyet Tokióba, az olcsó útnak azonban híg, vagy inkább bő a leve, majdnem egy napot ugyanis Moszkvában kell töltenünk, ami akár jól is jöhet, ha szeretjük a vodkát. Minden más esetben ne az Aeroflot járatait válasszuk, még olcsósága ellenére sem, hiszen nagyjából 150 ezer körül már kevesebb átszállási idővel (Frankfurt, természetesen) is meg lehet úszni a Swissnél vagy az Air France-nál.

A repülőjegy azonban gyakorlatilag csak a kezdet, innentől horribilis összegeket fizethetünk ki, attól függően, hogy csak egyetlen helyszínt szeretnénk-e bejárni, vagy ha már ott vagyunk, más települések rendezett utcáinak kövére is rátennénk cipőtalpunkat. Inkább ez az ajánlott, de jobb lesz szembesülni vele, hogy a városok közti utazás vagy közepesen drága és lassú, vagy eszméletlenül gyors, élvezetes és méregdrága. Az lesz a legjobb, ha az utóbbi verziót választjuk, és kifizetjük a vonatjegyet a szupergyors shinkansenre, amivel vágtathatunk akár 300-zal is, teljes kényelemben, teljes repülőérzetben, a döbbenettől ittasan.

A Tokió–Oszaka távolságot (kb. 600 km) nagyjából két és fél óra alatt teszi meg a drága, űrkacsaszerű teremtmény, nem rázkódik, csak suhan olyan csendesen, mintha valaki a fülünkbe duruzsolna, és közben a vállunkat masszírozná a teljes szetisfeksön érdekében. Ezt a lehetőséget még a japánok sem használják tömegesen annak állakat a földre koppantó drágasága miatt. Persze a szükség nagy úr, a nagy nemzeti ünnep, az Obon idején például tömött vonatokat is látni.

Van azonban egy módszer, amivel le lehet faragni az orbitális összegből, úgy hívják, Japan Rail Pass. Egy bérletről beszélünk, amivel igénybe vehetjük a Japan Railways (JR) társaság összes járatát, ami lehet shinkansen vagy sima vonat, busz, sőt, akár hajó is. Igen, hajó. Miért, nem láttál még hajót sínen? A Japan Rail Pass ára szintén meglehetősen borsos, egy hétre 68 ezer, két hétre pedig 108 ezer forint, de ha hozzátesszük, hogy szinte bármelyik járatra felszállhatunk vele, akkor bőven megéri, ráadásul azt figyelembe véve, hogy egy alap retúrjegy sem fog sokkal kevesebbe kerülni, mint egy hetijegy, mindjárt másképp állunk majd a dologhoz.

A bérletről egy nagyon fontos dolgot tudni kell: csak külföldön kapható, a helyszínen nem. Vagy előre megrendeljük a hivatalos honlapon, vagy a magyar forgalmazó, a Japánspecialista oldalán. A repülőtéren kell azonnal felkeresnünk az első JR-irodát, és a kinyomtatott bizonylat ellenében átvennünk a passzunkat. A JR Pass nem érvényes más társaságok járataira (csak a Japan Railways lesz a barátunk), de Tokióban például remekül használhatjuk metró helyett, vagy mellett, bár hogy ott a hangyajáratoknak tűnő rendszerben melyik vonalat kultiváljuk, az már csak megítélés és pillanatnyi elmeállapot kérdése. Sok társaság, sok vonal, és brutális alagútrendszerek várnak minden kedves érdeklődőt. Aki már Budapesten is el tud veszni, annak kellemes túlélést kívánunk a tokiói aluljárókban. Talán még most is kering ott néhány, évekkel ezelőtt elveszett turista.

Szállás

Elérkeztünk a hogyan tüntessünk el nagyobb összegeket a bankszámlánkról könnyedén-játékunk következő fejezetéig. Japán bizony szállás tekintetében sem túlságosan olcsó, igencsak mélyen a zsebünkbe kell nyúlni egy-egy éjszakáért, egy olcsóbb és egyszerűbb egyenszobáért nagyjából napi 15–20 ezer forintot fizetünk (két főre), ami nem vészes, de innentől csak meredeken felfelé vezet a költekezés meglepően olajozott, ám nagyon kellemes útja. Az egyenszobák szinte minden olcsóbb szállodában teljes pontossággal egyeznek meg, formára vágottak, már-már fröccsöntöttek, picik, de kényelmesek, és a fogkefétől kezdve a mobiltöltőig minden van bennük, amire csak szükségünk lehet.

A cikk a tovább gomb után folytatódik!

Higiénia másképp

A hotelek többségében fürdőzni is lehet, ingyen, kizárólag meztelenül, de akinek most felcsillant a szeme egy kis pucér ázsiai nőitest-fesztiválban reménykedve, gyorsan vegyen vissza a lelkesedésből, nem koedukált áztatás folyik, óránként cserélődnek a nemek, amire a hotelben figyelmeztetnek is. Ha már a fürdésnél járunk, egy apróságot el kell magyaráznunk, mielőtt még ott állna az ember értetlenül a fürdőkád mellett a kezében egy indokolatlannak tűnő műanyag sámlival. A japánok számára mint minden, a fürdés is egyfajta szertartás. Az átlagos mosdást a zuhany alatt, egy bárhol, akár párszázas boltban is kapható széken végzik el, majd jöhet a kád, és egy kis pácolódás a forró vízben.

A kád azonban az európai verzióhoz nagyjából csak a formájában hasonlít. Egy tetővel ellátott, teljes egészében lefedhető és fűthető fürdőalkalmatosságról van szó, amelyben csak körülbelül hetente cserélik a vizet. Mivel maga az alapos mosdás már a kádba ülés előtt megtörténik, ez nem is annyira furcsa tett, mint amilyennek először hangzik. A fürdő fűtését a legtöbb esetben egy japán ház bármely pontjáról intézhetjük a felszerelt termosztátokkal, melyek figyelmeztetnek is minket, amikor a víz elérte a kellő hőfokot. Amikor az éjszaka sötétjében egyszer csak egy japán női hangot hallasz, ami valamit mond (azt, hogy kész a fürdővíz), előveszed a keresztet, a fokhagymát és a legjobb tudásodat is, amelyeket a japán horrorokból szedtél össze. Kevés lesz a technika ellen.

De hogy egy másik furcsaságra is felhívjuk a figyelmet, tekintsünk csak meg egy átlagos japán vécét. Az első, második és ezredik ránézésre is kissé high tech kinézetű, már-már egzotikus alkalmatosság az európai szemet túl sok gombbal zavarja meg, ezek azonban mindössze beépített bidét és ülőkemelegítőt takarnak. Már a legegyszerűbb verziók is tartalmazzák ezeket az extrákat, de nem ritka a természeti hangokat lejátszó vagy a saját illatosítót tartalmazó változat sem.

Igazán furcsa, de a hipermarketekben már ilyenek várnak minden kedves érdeklődőt, így ha véletlenül azt hallod, hogy az óceán hangjai vegyülnek némi bélgáz-kieresztésre hajazó hanggal, akkor nyugtázhatod, hogy nem egy cunami készül elvinni a mosdót, hanem valaki egyszerűen csak elképesztő lazasággal megnyomta a karfán található play gombot. Mosdó egyébként az utolsó kisüzletben is van. És szabadon használható.

Emberek

Tehát megvan a repülőjegyünk, a szállásunk, a bérletünk, és meg is érkeztünk szerencsésen. Készüljünk fel az első sokkra: találkozunk az első japánokkal. Nehéz menet lesz. Mondjuk bemegyünk egy boltba, hogy magunkhoz vegyünk valami üdítőt. Hogy nem tudnak angolul, az az alaphelyzet, aki pedig tud, az bár ne tudna! De hagyjuk, elindul az activity. Ha sikerrel jársz, akkor a japán pénztáros legalább kétszer megköszöni a vásárlást. Bemész egy pékségbe, veszel egy egyszerű sütit. Az eladók (nem egy, az összes) meghajolva köszönik meg neked, hogy őket választottad. Mi történik itt?

Bizonyos boltok ajtaja felé nem véletlenül írták fel anno, hogy „a vevő számunkra az isten”. Tényleg istennek érzed magad, a kiszolgálás minősége olyan, amit sehol máshol nem fogsz megtapasztalni. Egy Starbucksban például a matcha latte-vásárlásomat a teljes stáb megköszönte. Már vártam, mikor jönnek a fényképezőgéppel, hogy a falra is kikerüljek egy bekeretezett fotó formájában a többi egymilliárd vásárló mellé, de a művelet elmaradt. Egyelőre. Nem adom fel.

De nem csak ettől leszel a szemükben semmihez sem hasonlítható hatalmasság. Mivel számukra a legtöbb fehér férfi és nő ugyanúgy néz ki, az isten sem ment meg, hogy elkezdjenek összehasonlítgatni mindenféle filmsztárokkal. Én kaptam egy erős Tom Cruise-t, és nem vicceltek. Kár. A japánok, ha egy picit is közelebbi viszonyba kerülsz velük, nem győzik hangsúlyozni, mennyire gyönyörű teremtés vagy, és ezt akár heteroszexuális férfiaktól is megkapod, arcba, és nem fogsz tudni mit kezdeni a helyzettel.

Viszont nézzük csak a másik oldalt: igen, a nők is ezt gondolják. Persze nem szabad azt várni, hogy az utcán tömegestül ugranak majd rád a válogatott modellcsajok, de még csak a csúnyák sem, ha viszont Japánban nem tudsz becsajozni, akkor a baj tényleg a te készülékedben van. Látni fogsz olyan alap vígjáték-jeleneteket is élőben, amikor a nő rajtad felejti a szemét, majd csendesen nekimegy a falnak. Igen, ennyire jó vagy. Ha igazán biztosra akarsz menni, akkor keresd fel az ún. gaijin bárokat, ahol a (számukra) külföldiek isznak, és furcsamód nagyon sok japán lány is bent figyeli a felhozatalt. Több, egymással megegyező forrásból hallottuk a hírt, miszerint a nőket, akiket bent találsz, 100%-os biztonsággal húzhatod be az ágyadba. Nem, nem prostitúcióról beszélünk. Lányokról, akik szeretik a külföldi srácokat.

De ha már a nemekről van szó, meg kell említeni egy érdekességet: jobb lesz odafigyelni, hová szállsz a metrón, hiszen akadnak a kocsik között csak nők számára fenntartott vagonok is, ahová férfi be nem teheti a lábát. Férfiak számára fenntartott ülések viszont nincsenek. Hallatlan.

A cikk a tovább gomb után folytatódik!

Vásárlás, étkezés, árak

A japánok rendelkeznek valami olyannal, amivel már nekünk is nagyon régóta kellene, csak nem tudunk róla: ez pedig a konbini. Egy teljesen átlagosnak tűnő éjjel-nappalival van dolgunk, amiről rövid betekintés után kiderül, minden, csak nem átlagos. Az alap snackeken kívül itt szerezhetünk kaját (akár frissen sültet is), ha igazán éhesek vagyunk, újságot/képregényt vehetünk, előhívathatjuk fotóinkat, telefonálhatunk, pénzt vehetünk fel, feladhatjuk a postát, sőt, még a szennyes ruhát is leadhatjuk.

A konbini azért is csodálatos találmány, mert szinte minden utcasarkon van belőle legalább egy, és bár az alap szupermarketnél még mindig drágább, azért nem kell horribilis összegeket kicsengetni mondjuk egy bentóért sem, ami még konbini-változatban is finomabb, mintha egy korrekt magyarországi japán étteremben vennéd meg. Nagyjából 1500 Ft-ért már igen bőséges ebédet-vacsit vadászhatunk le, amit a helyszínen meg is melegítenek, ha kéred. Akkor lepődsz meg majd igazán, amikor találkozol az első, Amerikában már megszűnt 7-Elevennel. Itt tovább élnek, konbini-formában. És bankjuk is van.

A szupermarket árban még ennél is lejjebb megy. Igazából nagyon meglepő a készételek ára, ha olcsón akarjuk kihozni az étkezést, de nem szeretnénk ropin élni, akkor kb. 1300 Ft-ért már három akkora szusirollt kapunk, amiből két ember degeszre eheti magát. Hozzá ingyen jár a wasabi, a szójaszósz és a gyömbér, de a fagyasztott ételek minősége és ára is a csodálatosság határát súrolja. A gyümölcsfogyasztásról viszont jobb lesz lemondani ott tartózkodásunk alatt.  Egyetlen alma például 298 jen, azaz 700 Ft-nak megfelelő összeg. Öt vastag szelet lazac viszont 950 Ft körül jön ki. Melyiket is válasszuk?

Akkor vásároljunk! De mit is és hol? Sűrűn belefutunk majd bevásárlóutcákba, amelyek kivétel nélkül fedettek, és légkondicionáltak (!) annak ellenére, hogy csak tetejük van, bejárati ajtajuk vagy kapujuk azonban nincs (ennyit az energiatakarékosságról). Az európai embernek nyáron már csak azért is kedvesek ezek az utcák, mert odakint a nyári hónapokban majdnem szó szerint meg lehet dögleni a hőségtől és a páratartalomtól, így az elsősorban gyerekeknek szánt, de felnőttek által is felhasználható hatalmas, kihelyezett jégtömböket fogjuk ölelgetni naphosszat barátnőnk/feleségünk helyett, annyira erős a hőség.

Ha sokáig simogatjuk a tömböket, bizonyos ajándékokat olvaszthatunk ki belőle. Nem, nem 106 centis plazmatévét. Plüssjátékot. Ha nem vennéd észre, jó eséllyel a plüssjáték ember nagyságú verziója ott táncol a jégtömb mellett. Ne ijedj meg tőle. Ne üsd le. Aranyos. Ha már az előbb emlegettük a hőséget: a nyári hónapokra nem lehetünk felkészülve. Mintha egy kályhába lépnénk be, és ott is maradnánk sokáig, ezért vigyünk magunkkal kisebb törölközőket, amelyeket bevizezve a fejünkre rakhatunk, a kalap pedig szinte kötelező a napszúrás ellen.

Városok, látnivalók

Akkor kezdjünk el turistáskodni! De valamit jobb lesz azonnal észben tartani: Japán többségében nem szép. A városok szürkék, sokszor lepusztultnak tűnnek, a szépségekhez szokott agyunk ezt fel sem tudja dolgozni. Persze nem Tokióról vagy Oszakáról van szó, az teljesen más. Egy átlag japán város tökéletesen beilleszkedne a ’80-as évek Miskolcába, kockaépületek, szürkeség, de elég néhány nap ahhoz, hogy ne lássuk olyan rondának a környezetet, mint egy magyar szürke marha farát.

Csak mert Japán tud valamit, amit máshol nem tudnak: a szürkeségtől egy egész picit eltávolodva, a városok határában néha ott lapul a csoda, valami olyan épület, vagy természeti gyönyörűség, ami azonnal fejbe vág, és nem ereszt még a hazaút után sem.

Lássuk például a Todai-jit. Japán (sőt, 1998-ig a világ) legnagyobb fatemploma Nara városának határában terpeszkedik. Nara önmagában teljesen jellegtelen kis városka, az állomástól kifelé vezető út azonban valami csodát rejt: egy felfoghatatlan nagyságú templomot, benne egy felfoghatatlan nagyságú Buddha-szoborral, amitől az ember azonnal bolhának kezdi érezni magát.

Amíg viszont az ember eljut az objektumig, néhány kilométernyi sétát kell tennie egy gyönyörű erdős-rétes területen, amelyben hemzsegnek az őzikék. A meglepően közvetlen állatokkal azonban jobb vigyázni, mert némi kaja reményében rá is támadhatnak az emberre, ettől függetlenül egyáltalán nem lehetetlen megsimogatni őket.

Ugyanez a helyzet az unalmas Himeji városban álló kastéllyal, a Himeji-joval, ami sajnos most néhány évre egy gigantikus dobozba került a felújítás idejére. De mégis érdemes felé venni az irányt, közvetlenül mellette ugyanis Japán egyik legszebb és legnagyobb kertje található, egy olyan gyönyörűség, ahonnan az embernek nincs kedve kikecmeregni, inkább bámulná még órák hosszat a több száz koi-halat, vagy csak sétálgatna, amíg bírja a lába. A kertben ráadásul lehetőségünk van befizetni egy igazi teaszertartásra, ahol valódi matchát ihatunk abszolút autentikus környezetben. Úgy felpörget, hogy a Red Bullt elalvás elősegítő üdítőként fogod emlegetni utána.

Vannak azonban városok, amelyek már első ránézésre sem tűnnek unalmasnak és szürkének. Ilyen például Kiotó. A legtöbb turistát vonzó helyszín ugyanis rekordmennyiségű templomot rejt magában, melyek közül Japán egyik legrégebbi és legszebb buddhista szentélye, a csodaszép Kyomizu-dera is itt található. Az óriási faépülethez vezető úton turistákra szakosodott üzletek kínálnak minden földi jót, az édességek és a goma, azaz a feketeszezám fagyi megkóstolását nem tudjuk elég meleg szívvel ajánlani.

A cikk a tovább gomb után folytatódik!

Kiotó a gésák városa, de nagyon résen kell lennünk, ha el akarunk csípni egyet az utcákon, mivel nem sűrűn mozgolódnak, ha pedig mégis látunk egyet, győződjünk meg róla, hogy véletlenül nem az egyik gésa-átalakító üzlet egyik kedves vevőjével találkoztunk-e. Ha csak át akarsz rohanni Kiotón, inkább ne tedd. Szánj rá egy teljes napot vagy akár kettőt.

Pláne azért is, mert Fusimi, Kiotó egyik része olyan túrát kínál, amit a látogató soha nem felejt el. Főleg, ha arachnofóbiás, de talán megpróbálja majd túltenni magát a félelmein. A Fusimi Inari templom mögül indul ugyanis egy út, amely több ezer toriival, azaz japán kapuval szegélyezett. Ha láttad az Egy gésa emlékiratai-t, akkor emlékezhetsz a jelenetre, amikor a főhősnő japán kapuk alatt fut. Nos, a jelenetet itt vették fel, bár egy kis csalás azért akad a filmben, ugyanis az odajutás nem annyira egyszerű, amennyire a moziban volt.

A gyönyörű, kb. félméteres sűrűséggel lerakott piros kapuk mindenféle méretben előkerülnek, és mivel mindegyik egy-egy felajánlást jelez, ezért mi is vehetünk egyet jutányos összegért, bele is vésik a nevünket, vagy a cégünkét, vagy akár a Szeretlek Joli feliratot is, bár erre nem igazán akadhat példa. Mi ez, ha nem jó biznisz? Ja, és a pókok. A helyzet az, hogy aki irtózik tőlük, az csak óvatosan nézelődjön, a helyszín ugyanis egy valóságos nyolclábúfieszta, de mivel annyira gyönyörű, hogy egyszerűen nem lehet kihagyni, mindenki vegyen egy nagy levegőt, és hagyja figyelmen kívül őket.

Amennyiben szeretjük magunkat embertelen történetekkel sokkolni, érdemes elugrani Hirosimába, ráadásul erre két indokunk is lesz. Az első: természetesen meg kell néznünk az Atombomba Dómot, valamint a múzeumot, ami után az ember fia bizony nem fog borvirágos jókedvében csárdást járni, ellenben azonnal kedve támad borotvapengét vásárolni. Hirosimából juthatunk el továbbá a híres, vízben álló Miyajima Toriihez, amiről jobb tudni, hogy csak dagály esetén áll vízben, minden más esetben lazán járhatunk körülötte macarenát, víz az egy csepp sincs. A kapuhoz jutást nagyban segíti, hogy a helyszínre induló hajóra jó a JR Passunk. Öröm, boldogság!

Nagyvárosok vs. falvak

Nincs talán sehol a világon ekkora kontraszt a legnagyobb és a legkisebb települések között. A kis falvak japántetős házakkal, nagy földterületekkel és nagy valószínűséggel legalább egy rizsültetvénnyel operálnak. Oda turista nem nagyon teszi be a lábát, hiszen ő csak a nagyvárosok felé orientálódik, de érdemes legalább egyszer átutazni egy picike falucskán, és jól megbámulni, mennyire gyönyörű. Akkor is vidékre (bár nem falura, csak kisvárosba) kell utaznunk, ha egy teljesen más Japánt szeretnénk látni. Az Ava Odori nevezetű ünnepen Tokusimában ugyanis minden évben megőrülnek a visszafogott japánok, hogy ezt kimutassák, mindannyian ugyanazt az ősi táncot járják. Tömegesen. Csoportokba verődve. És még versenyeznek is. Mint valami fesztivál, ahol jó a kaja, jók a sörök és mindenki, de mindenki magából kivetkőzve táncol. Kelet visszahúzódó Ozorája.

És most valami teljesen más: Oszaka és Tokió. Ha voltál már beszorítva nagy embertömegbe, akkor tudod, mire számíthatsz. Oszaka még nem annyira durva. Bár hatalmas város, mégis kicsit szellősebb, emberibb, noha egy bevásárlóközpont környékén már igencsak oda kell figyelni, hogy ne lépjünk rá valaki lábára. Ha az ember fia erre téved, érdemes éjszaka elugrani az erősen futurisztikus Umeda Sky Building tetejére álmodott kilátóra, ahonnan nyálcsorgatva vizslathatjuk a felhőkarcolókat, illetve mivel közkedvelt randihelyszínről van szó, vihetünk magunkkal valakit, akivel a romantika közhelyszótárából bármit megtehetünk, amihez csak kedvünk van. Itt valamelyik sarokban van rá valamilyen kiépített lehetőség. Lakatelhelyezés, szív formájú fotósarok, kis kápolna. És ez csak a kezdet.

De ha az ember igazán sokkolni szeretné magát, akkor irány Tokió! Meg sem próbáljuk felsorolni a lehetőségek számát, aki ott unatkozik, az valamit rosszul csinál. Olyan szintű embertömeg fogad mindenkit az utcákon, hogy beindul a szardíniaérzet, az épületek magasak és csodaszépek, főleg a legnagyobb ruházati márkák főhadiszállásain, amelyek egytől egyig olyan építészeti remekművek, hogy azokat bátran lehetne mutogatni azoknak is, akiket egy magas torony nem hoz lázba.

Apropó, torony: ha érezted már magad igazán kicsinek, akkor még nem voltál a Skytree tövében. A világ legmagasabb tornyát meglátni egy hatalmas egóval rendelkező egyénnek megalázó érzés, mint ahogyan kiállni a befelé vezető sort is az, de állítólag megéri kifizetni a borsos belépti díjat, és egy órát szobrozni rosszabb esetben a bejárat előtt. A 634 méter magas építmény egészen 450 méteres magasságig enged az ég felé törni, de ha csak üldögélsz alatta és nézed, az sem utolsó élmény.

Tokió éjszaka a legszebb, amikor beindul a neonparádé, minden színessé válik, és eljön a kopasz afroamerikaiak vagy afrojapánok ideje, akik nagy energiát szánnak a szórakozónegyedben arra, hogy valamilyen szórakozóhelyre tuszkoljanak, ahol csajok is vannak. Nyilván nem ingyen. Ha barátnővel/feleséggel mész, arra is van megoldás, úgy inkább a pároknak készült bárba invitálnak. Nem kell holmi bárgyú perverzióra gondolni, ez a hagyományos értelemben vett söröző, ahol nem néznek ki, ha az asszonnyal lépsz be. Minden más esetben a pénztárcád és a kézimunka kapcsolata erősebb lehet, mint sejtenéd.

Természetesen az egyetlen legális szerencsejáték, a pachinko termei is sokáig nyitva tartanak, de ha bárki is kibírja hosszú távon azt a repülőgép-turbinákat megszégyenítő fülsüketítő zajt, amelynél csak a bent terjengő dohányfüst vastagsága erősebb, akkor szentté avatjuk menten. Ennél talán egy fokkal jobb választás a bárhol megtalálható karaokekomplexumok valamelyike, amelyek néha akkorák, mint egy magyar plaza, és egyedül is betérhetsz, ha kedved van eldalolászni egy örökbecsűt.

Nem csak a karaoke bár az egyetlen komplexum, amire furcsán fogsz nézni. Az ún. médiaközpontok még inkább kicsapják a biztosítékot az európai ember fejében. Ezeken a helyszíneken bérelhetsz PC-t, melyet akár kis bokszban vagy nagy tatamis szobában is használhatsz, ha kicsengeted az összeget, játszhatsz konzollal, olvashatsz mangákat, vehetsz kaját, lezuhanyozhatsz és még meg is szállhatsz, ha arra lenne szükséged. Közben ott bagózol, ahol jól esik. És nem csak Tokióban.

Mit tehetsz, ha elfáradtál? Ülhetsz a Shibuya mellett/fölött terpeszkedő Starbucksban, és nézheted a káoszt. Csodálhatod a Roppongi-óriáspókot. Ha van foglalásod (hónapokra előre), akár még Jiro éttermében is szusizhatsz, aranyáron. Tokió önmagában is megér egy utazást, a lehetőségek kimeríthetetlenek, és gyakorlatilag végig sem nézhetőek egy–két hét alatt. Ha hazautazol, teljes bizonyossággal vágysz majd vissza Japánba. Mert itthon nincs egy megátalkodott kombini sem, és valahogy hiányozni fog az a rondaság, vagy inkább egyszerűség, ami valahogy a szívedhez nő. És azok az ételek…

(Fotók: Europress/Getty, Hauschel Tamás)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon