A mai Hondurasban területén fekvő maja központot már a XVI. században felfedezték, de aztán mégis megfeledkeztek róla. A XIX. századig.
Egy amerikai úr: John Lloyd Stephens
1836-ban a guatemalai kormány megbízott egy Juan Galindo (1802–1839) nevű spanyol–ír származású ezredest, hogy írjon jelentést az ország állapotáról. A jelentés beszámolt a Yucatán-félsziget dzsungeleiben látott régi épületekről is, valamint arról, hogy a copáni kőfaragványokon található arcok nagyon hasonlóak az országban élő indiánokéhoz, így valószínűleg ők építhették azokat, tehát nem az egyiptomiak, vagy Izrael elveszett törzsei.
Kutatni kezdett, és ráakadt Domingo Juarros guatemalai történetíró 1809-ben spanyolul, majd 1827-ben angolul is kiadott könyvére. A guatemalai királyság statisztikai és kereskedelmi története című műben a szerző egy bizonyos Francisco de Fuentest idéz, aki 1700-ban arról számolt be, hogy a „copáni nagycirkusz” épülete teljes egészében áll. Stephens – miután harmincéves korában beutazta Európát, a Levantét és Egyiptomot, majd két könyvben adta ki úti kalandjait –, elhatározta, hogy Közép-Amerikába megy, és felkeresi a romokat. Tervéhez megnyerte Martin Van Buren elnököt, akitől megkapta az „Észak-amerikai Egyesült Államok megbízott ügyvivője” címet, ami később jó ajánlólevélként bizonyult útja során.
Egy angol úr: Frederick Catherwood
Stephens társat keresett az útjához, akit Frederick Catherwood (1799–1854) angol építész és festőművész személyében talált meg Londonban, 1836-ban. Catherwood jól ismerte az egyiptomi, karthágói és föníciai műemlékeket, mivel többször is bejárta a Földközi-tenger partvidékét: Görögországot, a Török Birodalmat, Egyiptomot és Palesztinát. Számos rajzot készített a látottakról, így a közép-amerikai romvárosokról biztosan állíthatta, hogy nincs közük az óvilág kultúráihoz.
Út a romvároshoz
1839-ben, amikor a két barát megkezdte útját, éppen felbomlott a rövid életű Közép-Amerikai Szövetségi Köztársaság, a térségben polgárháború dúlt, így az is előfordult, hogy csak az Amerikai Egyesült Államok elnökének megbízólevele mentette meg a felfedezőket a randalírozó katonáktól.
Egyszercsak terméskövekből rakott fallal találták magukat szemben, és lépcsőkkel, amelyek egy teraszhoz vezettek. A buja növényzet irtása közben egy majd négyméteres kőszoborra bukkantak. A mívesen faragott szobor egy férfit ábrázolt, melynek arca "ünnepélyesen szigorú és félelmet keltő" volt Stephens szerint. Összesen 14 sztélét találtak, amelyek alapján a felfedező az ókori Egyiptom művészetével egyenértékűnek tartotta a copáni romokat: „A váratlanul felfedezett műemlék arról győzött meg, hogy az általunk keresett tárgyak nem csupán mint egy ismeretlen nép felfedezett nyomai érdekesek, hanem művészi értéküknél fogva is. Ezek a műalkotások, mint újonnan felfedezett történelmi dokumentumok, bizonyítják, hogy az a nép, amely egykor Amerika kontinensét lakta, nem sorolható a vadak közé” – írja könyvében.
Város ötven dollárért
Nagy munka kezdődött. Ki kellett irtani a romokat körülölelő liánokat és cserjéket, hogy fel tudják azokat mérni, és legyen elegendő fény, hogy Catherwood le tudja őket rajzolni. A közeli faluból toborzott indián munkások már serényen pusztították a növényzetet, amikor megjelent a terület tulajdonosa, bizonyos Don José Maria, bemutatta a Copán folyó melletti terület tulajdonjogáról szóló iratait. Stephens ötven amerikai dollárt ajánlott fel a városért, amit a mesztic indián kissé túlzásnak tartott, de ráállt az üzletre.
Catherwood pedig rajzolt és rajzolt, kesztyűben, tetőtől talpig szövetekbe burkolózva a szúnyogok elleni védekezésül. Az első rajzok nem is sikerültek, mivel az európai ókor emlékeihez szokott szeme nehezen tudta értelmezni a maja kultúra tárgyi emlékeinek sajátos formavilágát. Napok teltek el, mire akklimatizálódott, és az első sikerült rajzok is kikerültek keze alól. A kutatók fogadást rendeztek a falu lakosinak, ahol bemutatták a romokat és az elkészült rajzokat is. A helyiek nagyon elcsodálkoztak, mivel addig egyáltalán nem ismerték a romokat – elődeik építményeit.
A maja város
A város Honduras nyugati részén, a guatemalai határhoz közel fekszik. Valaha a klasszikus korban (i.sz. 200–1000) egy maja királyság fővárosa volt az ötödik és kilencedik század között. K'inich Yax K'uk' Mo' („Nagy-Nap-Zöld-Quetzal-Ara“) a dinasztiaalapító kezdte el az első építkezéseket az ötödik század első harmadában. A piramisok, teraszok és templomok udvarokra tagolják a területet. A régészek megfigyelték, ahogy újabb és újabb építményekkel bővült a város, a piramisokat egyszerűen egymásra építették. A fő piramis – a 26-os számú templom – előtt található a labdapálya, mellette a nyolcadik században épült, tíz méter széles Hieroglif-lépcső, amely a dinasztia hosszú történetét meséli el. A copáni uralkodók történetét elbeszélő 62 lépcsőfok a leghosszabb ismert egybefüggő maja szöveg.
A kilencedik század első felében komoly társadalmi ellentétek feszítették szét a túlnépesedett Copán városállamát, így a vezetőréteg el is hagyta az egykor virágzó központot. A posztklasszikus korban (1000–1697) falusiak szállták meg a monumentális épületeket, amelyeket kőbányaként használtak kisebb házaik építéséhez, de a XII. században ők is elhagyták a területet. Copánt lassan elnyelte az őserdő, és csak a XIX. században kezdték úgy érezni európai és amerikai kutatók, hogy érdemes megszabadítani a romokat az erdő sötétségétől. Stephensék után az angol tudós, Alfred Maudslay tette a legtöbbet Copán megismerésért a század végén, azóta leginkább az amerikai Harvard Egyetem munktársai kutatnak a területen, melyet 1980-ban nyilvánítottak a világörökség részének.
Copán újrafelfedezőinek nem jutott hosszú élet: John Stephens májbetegségben hunyt el 46 évesen, Frederick Catherwood 55 évesen halt meg az Atlanti-óceánon: 1854 szeptemberében Arctic nevű hajója Liverpoolból New Yorkba tartva a nagy köd miatt összeütközött a francia Vestával.
A világ legkísértetiesebb szellemvárosainak izgalmas történeteit is elolvashatod a Playeren!
(Fotók: christine4nier, gogap, maxid)