Olyan könnyű lenne azt mondani az Apa ég!-ről, hogy echte szar, de a helyzet ennél azért kicsit bonyolultabb. Ahelyett, hogy egy csuklómozdulattal feltapasztanánk Adam Sandler legújabb blődlijére az „ürülék” bélyeget, kicsit körbejárjuk a témát.

Sandler egy igazi, hamisítatlan amerikai csoda! Ha reálisan nézzük a dolgokat, akkor a pali szinte hihetetlen dolgot vitt véghez. A vak is láthatja, hogy tehetségből nem jutott neki túl sok, a fizimiskája is jobbára irritáló és a filmjei is csak akkor értékelhetőek, ha éppen sikerül neki normális alkotókat maga köré gyűjteni. A mérleg nyelve esetében tehát inkább a gagyi felé billen, aki pedig hevesen ágál ezen kijelentés ellen, az feltehetőleg nem látta emberünk legutóbbi filmjeit, a Nagyfiúkat, a Kellékfeleséget (bár egyesek szerint ez még éppen nézhető) és legfőképpen a Jack és Jillt. Bár a filmográfiájában akadnak egészen jó darabok is, ezek semmiféleképpen nem Sandlernek köszönhetik a megtisztelő jelzőket. Adamnél a humor könnyen emészthető és harsány, a szituációk olyan egyszerűek, mint a faék és olyasmiket sem érdemes az alkotásain számon kérni, mint például következetesség, intelligencia, mértéktartás vagy stílus. Hogy miért neveztem mégis csodának? Azért, mert az említett defektusok ellenére a színész-rendező úgy ontja magából a szinte már szerzőinek is nevezhető filmeket, mintha legalábbis Christopher Nolan reputációjával róná Hollywood utcáit.

A kalapemelés után pedig gyorsan áttérek az Apa ég! című vígjátékra, amit így elöljáróban nyugodtan tekinthetünk az Apafej bespeedezett folytatásának is. A történet főhőse Donny Berger, akit gyermekkorában megront egy dögös tanárnő. A pedagógust harminc évre bevarrják a sittre, de bevonulása előtt még életet ad egy fiúgyermeknek, akit természetesen a debil tinédzsernek kell felnevelnie. Aki ezt olvasva ízléstelenségre panaszkodna, annak megsúgjuk, hogy a felvezetés az ötlet alapvető taplósága ellenére az ügyesen kihasznált abszurditás és az ezen a ponton még csak minimálisan idegesítő szabadszájúság miatt szinte a film legszórakoztatóbb része. A főcím után a sztori ugrik harminc évet, amikor a celebkarriert befutott Donnynak újra fel kell vennie a kapcsolatot éppen nősülni készülő csemetéjével, és innentől kezdve – feltéve, hogy láttál már Adam Sandler filmet – bármikor kimehetsz popcornt venni, hiszen a cselekmény olyan kiszámítható, mint a svájci gyors.

A Sandler-rajongók tapicskolhatnak; állandó humorforrás, hogy senki nem úgy viselkedik, ahogy egy normális embertől elvárható lenne és menetrendszerűen az arcunkba kapjuk a kötelező testnedves poént is. Közben persze morális tanulság is akad, sőt, szinte lecsöpög a vászonról, az alacsony ingerküszöbbel megvert nézők pedig a jól elhelyezett bazmegolásokon örömködhetnek. Van itt kérem szépen felvilágosult nagymama, akit (hát ez milyen vicces má’!) jól gerincre vágnak, aztán a vérfertőzés über-humoros rémképét is felidézik a pajkos alkotók, a lagzit pedig az otromba főhős jól elcseszi, de szerencsére kiderül, hogy ez így volt rendjén.

Összegezve; ismét egy hamisítatlan Adam Sandler-mozinak örülhetünk, amit csak azért nem lehet felelős kritikusként elküldeni a búsba, mert tudvalevő, hogy ez a fajta szórakoztatás valami miatt mindig megtalálja a közönségét. Ha tehát kivétel nélkül nyüszítve röhögted végig a Művész Úr eddigi filmjeit, akkor a végső értékelésünkhöz nyugodtan adj hozzá két csillagot. A többieknek is van tanácsunk: Ha a párod erre a filmre akar elcibálni, nyugodtan küldd el a repedt fenébe. Amúgy sandlerosan.

[stamp_2] További mozikritikákért olvasd a Movie Playert!

Parfümök verhetetlen áron, 30-40% kedvezménnyel! Armani, Boss, Bvlgari, Calvin Klein, Chanel, és még csak a C-nél tartunk... (X)