Nyugalom, a spoilerek csak a tovább gomb után jönnek! Bőven lesz miről beszélni, amíg odaérünk, de nem lesz olyan lassú trip, mint Ted Mosby meséje. Legen… wait for it! Kezdjük ott, hogy a How I Met Your Mother az egyik legjobb Jóbarátok-pótlék volt, végre egy olyan baráti társaságot adott a világnak, amivel lehetett azonosulni, akiket lehetett szeretni, volt benne megjegyezhető kocsma, megjegyezhető lakás, sőt, még megjegyezhető beszólások is. A legteljesebb tévés sitcom-szórakoztatást adta a jónépnek, egészen az első négy évadáig. Aztán elgurult a gyógyszer.

Olyan irányváltás következett, amit már képtelenség volt szeretni. Mintha minden karaktert kitekertek volna önmagából, az összes szereplő idegesítő lett, kivétel nélkül, a slapsgiving intézményét mindannyiukra kiosztottuk volna, de túl gyorsan el is röppentettük volna őket, annyira megutáltuk a bandát. Mintha Lily, Marshall és Ted valami kísérleti gyógyszeren éltek volna, amitől megzakkantak, Barney túlságosan elszállt lett, Robinnak pedig nem állt jól, hogy mindenáron kőkemény csajt akartak belőle faragni. Elveszett az emberi faktor.

A sorozat szíve és lelke tűnt el, valami kétes komédia vette át a helyét, túl sok szürreális elemmel, amelyeknek semmi értelmük és funkciójuk nem volt. Aki ezután is nézte, az vagy nem látta az első négy évadot, vagy csak nagyon kitartó maradt. Nekem nagyon fájt. Sokszor fizikai fájdalmat éreztem, amikor Marshall megjelent a képernyőn, mert tudtam, hogy pillanatokon belül idegállapotba kerülök, Maunika, és tényleg, legalább kétszer kaszáltam el a sorozatot, de a kíváncsiság mindig hajtott előre.

És az a helyzet, hogy megérte. Mert bár négy bődületesen pocsék évadot termelt ki magából a How I Met Your Mother, az utolsó, kilencedikre megadták mindazt, amire szükségünk volt. Nem azt mondom, hogy nem csúsztak be kellemetlen momentumok, az első hat részt mondjuk a többi fényében kikérem magamnak, de a maradék megható, emberi, szívvel és lélekkel teli történeteket hozott, és visszaadta nekünk a karakterek kezdeti vonalait és szerethetőségét. Szóval igen, a halál torkából hozták vissza a szériát, és adtak neki egy olyan lezárást, ami szerintem (és ezzel biztosan sokan vitatkozni fognak) meglepő és majdhogynem tökéletes.

Na most jönnek a spoilerek a tovább gomb után!

Már korábban is csepegtettek drámát bizonyos epizódokba (megvan például, amikor Lily a tetőn bevallja Tednek, hogy rossz anya?), és nem mindig működött az irányváltás. Pont azért nem, mert annyira harsány és eltúlzott akart lenni, amennyire csak lehetett, aztán hirtelen lerántott minket a földre, hogy aztán megint valami borzalmas geggel essen túlzásokba. De az utolsó részekben megjött a készítők esze. Végre a régi hangulatot hozták vissza, a szereplőket emberekké varázsolták, akik emberi dolgokat tesznek, és emberi beszélgetéseket folytatnak. Az írók nem átallottak ezért emberi történetet írni, egy nagyon is emberi befejezéssel, ami mondjuk egyetlen ponton nagyon rosszul sült el. De ne szaladjunk ennyire előre.

Szóval Barney és Robin esküvője. Én annyira tudtam. Bíztam benne, hogy mégiscsak ésszerűvé válnak a készítők, és valóban. Ez a házasság egyszerűen nem működhet. És igen, el kellett válniuk. És igen, Robinnak végre rá kellett jönnie, hogy hibázott. Az talán mégiscsak egy kicsit túlzás, mennyi időt töltöttek kettejük kapcsolatának hullámvölgyeivel, mert most komolyan, ha úgyis elváltak, akkor miért kellett minden pillanatban azt mutatniuk, mennyire tökéletlen, de működő párt alkotnak? Egy egész évad ment el ezzel! Persze, ennek kapcsán egy rakás problémát felszínre lehetett hozni, és le is lehetett őket zárni, de mégis túlzásnak érzem a belefektetett energiát.

És igen, tudtam. A sorozat címe az, hogy How I Met Your Mother. Így találkoztam anyátokkal, a magyar fordítás a befejezést elnézve teljesen értelmét veszti. Egyébként eddig sem volt túl sok értelme. Attól, hogy Tracy a gyerekek anyja, még nem azt jelenti, hogy Ted vele öregszik meg. Sokak gyomrát megülte a vég, mert hát mi az, hogy az anya meghal valami betegségben, hat év múlva pedig megint randizni kezd Robinnal? Most tényleg, kinek nem jutott eszébe, hogy valahogy mégis Robin mellett köt majd ki Ted?

Az utolsó két évad simán arról szólt, hogy Ted nem képes elengedni Robint, amikor mégis teátrálisan megtette (mint a lufit a tengerparton), akkor az laza giccsparádéba hajlott (Eternal Flame, most tényleg?), Robin is rájött, hogy hülyeséget csinált, szóval szörprájz, szörprájz, valahogy össze kellett őket hozni. Nem volt kötelező, azzal is kiegyeztünk volna, ha Robin egyedül éli le az életét híradós sztárként, de a végén újra előkerült kék tuba azért mégiscsak némi keretet adott az egésznek. Mintha mindig is tudták volna, hogyan lesz vége a sorozatnak.

A kilencedik széria szinte minden valaha volt szereplőt visszahozott, még ha csak néhány másodpercre is, a mellékszereplők további életét bemutató szekvencia a parkolóban konkrétan a zsenialitás jeleit mutatta, Billy Zabka verseskötetét azóta is keressük. Nem maradtak kérdések, megtudtad, mi Barney munkája, szóval a rajongó megkapta, amit akart, bár nem indult felhőtlenül az utolsó menet sem. Mert hát Marshall és Daphne road tripje több volt, mint idegesítő és szükségszerűtlen, esküszöm, szerintem csak azért írták bele, hogy Marshall megint meghallgathassa egy autóban a 500 Miles-t a Proclaimerstől. Minden pillanatát utáltam. Ami ezenkívül történt, az is roppant idegesítő tudott lenni, és sokszor értelmetlen is, de valahogy mindig a szerethetőség felé billent el a mérleg nyelve az epizódok végén, amikor elkezdték megmagyarázni, mi is történik valójában.

Olyan volt a kilencedik évad, mint valami puzzle. Szétszórtak egy halom darabkát, aztán szépen, lassan elkezdték összerakosgatni őket, nagyon módszeresen, hogy a legvégén egy tökös, de nagyon megosztó befejezéssel keretbe helyezzék, és feltegyék a falra. Tökös, mert a megint szerethető üzemmódba kapcsolt Ted szerethető feleséget szerzett magának, akit el is veszít, a válása után megint csajozó istenné változott Barneyból véletlenül apa lett, Marshall és Lily három gyereket nevelnek nyugiban, Robin pedig teljesen elcseszte az életét. De annyira nem voltak tökösek, hogy ezen a ponton indítsák el a stáblistát.

Ted befejezi a történetet, majd a gyerekei megkérik, hogy így, az anyjuk halála után hat évvel végre hívja fel Robint? Hát melyik író fantasztikus ötlete volt ez? Neveket akarok az asztalomra! De nem is az a meglepő, hogy ez történik, hanem az, ahogy. Nyilván meg kellett valahogy szólaltatni a gyerekeket is, akik már erősen felnőttek, de nem is ez a legnagyobb baj. A jelenet annyira borzasztóan volt megvalósítva, mintha valami kezdő filmes rakott volna össze pár percet, változó hangviszonyok, erőltetett mondatok… Mindegy, nem reklamálhatunk, nézzük inkább az összképet, úgy sokkal jobban járunk.

Nem volt baj, hogy teljesen új karakter lett az anya, Cristin Milioti karakterét nagyon eltalálták, nagyjából minden férfi ilyen feleséget szeretne magának. Jó volt látni mindenkit újra, még akkor is, ha egyesek csak nagyon erőltetetten fértek bele a koncepcióba (a Kapitány, igen a Kapitány). Kifejezetten hálásak lehetünk, hogy újra jó HIMYM-pillanatokat élhettünk át a kilencedik évad szinte teljes második felében, visszahozta azokat az időket, amikor nem volt ciki szeretni ezt a sorozatot. És igen, a lezárással elérték, hogy ne rossz szájízzel gondoljunk vissza rá, és rendesen megosszák vele a nézőket.

Egyeseket biztosan megríkatott, másokat elégedetlen hümmögésre késztetett, de a lényeg: hála istennek olyan befejezést kapott az Így jártam anyátokkal, ami mert valamilyen lenni. És ez nagyon jót tett neki. Kár azért az elrontott négy évadért, milyen jó is lett volna, ha Lily, Marshall, Barney, Ted és Robin mindvégig két lábbal a földön marad! De ez van. A lakás kiürült, a banda még iszik egyet a McLaren’s-ben, aztán szétszéled, hogy csak a nagyon fontos pillanatokban találkozzon. Mint az életben. …dary. Rossz pillanatok is bőven akadtak, de végül az volt. Legendary!