Bevallom, elég nagy törést okozott az életemben az NBA Jam. Sega Mega Drive-om volt, de valahogy sosem sikerült megszerezni rá, én meg sokszor csak bámultam itt-ott a videókat róla, akkor még nyilván nem YouTube-on, hanem tévében, és irigykedtem. Aztán persze felnőtt fejjel megszereztem mindenre, amire csak lehetett, telefonra, kenyérpirítóra, bármire, de akkor már késő volt. A visszafordíthatatlan pusztítás már megtörtént. Azt viszont sosem értettem, miért nem vették elő évekkel később, miért nem készítettek hozzá folytatást, de nyilván senkit sem érdekelt volna, csak engem. Gondoltam én.

Aztán mint egy kisgyerek, aki Ferrarit kapott karácsonyra, úgy sikítottam fel 2017-ben, amikor csak úgy belelestem az NBA Playgrounds nevezetű játékba, mert hát ez az NBA Jam, nagyfejű kosárlabdázók feszülnek egymásnak 2 a 2 ellen, ugyanolyan látványos, a valóságtól totálisan elrugaszkodott mutatványokkal dobálnak kosárra, és a világ hirtelen egy csodálatos hely lett.

Nem azt mondom, hogy a Playgrounds megváltotta a világot, mert nem, de egészen kellemes kis izé volt, el lehetett vele szórakozni fölös percekben, órákra-napokra nem kötötte le az embert, viszont ilyen is kell. Kell, amikor elalvás előtt csak 3-4 percre be akar az ember nyomni valamit, és a Playgrounds erre abszolút tökéletes volt. Egy meccs, aztán szunya. Egy meccs, aztán indulás. Egy meccs, aztán… na jó, legyen még egy meccs, de utána tényleg kezdek dolgozni.

A második részt felkarolta a 2K, és még mindig marha szórakoztató tud lenni a Playgrounds, ha az ember semmi, de semmi extrát nem vár tőle. Nem szabad, ráadásul megsértődni sem szabad rá, pedig lehetne, mivel már az indítás utáni első pillanatokban felhívja a figyelmed, hogy azok a csomagocskák, amik játékosokat és különféle „szvegjoló” extrákat rejtenek, megvásárolhatóak némi csimpitallérért, úgyhogy bátran készítsd a közeledbe a pénztárcádat. Ilyen pofátlan mikrotranzakciót, illetve annak belengetését én még nem láttam.

Maga a fizetés kikerülhető, hiszen ha nem akarjuk mindenféle szuper cuccokba öltöztetni a karaktereinket, akkor a játékban szerezhető krediteinkért megvehetjük magukat a játékosokat, úgyhogy nem kötelező, de pofátlanul ott van a mikrotranzakció. Lépjünk rajta túl, ne is nézzünk vissza.

Megéri, mert minden, ami ezen kívül van, az elég jó móka. Főleg, ha szeretted az NBA Jamet. A Playgrounds 2 olyan, mint a kistestvére, ráadásul egy olyan kistestvére, aki nem is annyira könnyű, ha az ember jól akarja csinálni a dolgát. Ha belejövünk, akkor viszont olyan elképesztően pörgős és látványos, hogy olyan a Space Jam nem tud lenni. Nem is zsákolások ezek, hanem a kosárpalánk módszeres képregényhősös legyilkolásai, mintha a Marvel készített volna egy kosárjátékot, ahová csak Thanos nem jöhet csettintgetni, mert akkor megfelezné a pontszámot, meg a csapatokat is, abban meg nem sok móka van.

Bármilyen módon is játszunk, egyedül gépi társsal, neten haverokkal, bajnokságban vagy co-opban, a lényeg az lesz, hogy mindig veszett gyorsak legyünk, ami eleinte nem nagyon fog menni, mivel a játékosaink nem lesznek feltétlenül a topon, még a legendás vagy epic játékosaink sem. Meccsek során fejlődni fognak, de olyan lassan, mint ahogy Marika néni a járókerettel lejut az ABC-be a kilencedikről. Amikor azonban már rendelkezünk olyan játékosokkal, akik gyorsak, ügyesek, és úgy zsákolnak, mint egy bebélyegezett Vasember, akinek felfújták a fejét egy biciklipumpával, elég élvezetes és pörgős tud lenni egy-egy meccs.

Viszonylag könnyű nagyon nagy, irreálisan csodás zsákolásokat végrehajtani, pont ez a lényeg, legyen mindenki szuperkosaras, nem kell hozzá, csak két gomb, nyomd hát meg, aztán hajrá, a haverok imádni fogják. A 2K nem csinált rossz vásárt ezzel a szériával, most sem téveszt irányt, bár igazából akadnak benne kérdéses részek, a hárompontos versenyt például kétlem, hogy bárki is kettőnél többször bevállalná, annyira semmilyen az egész, de mindegy, legalább van benne ilyen is.

A lényeg úgyis a sima meccseken van, azok karikatúraszerűségén, ami még mindig rettentően szórakoztató, így elég nehéz bármi rosszat mondani rá, akkor is, ha esetleg lehetne. Ez a játék tényleg nem akar többet, mint időnként 20-30 percre kicsit kiragadni téged, iszonyúan elrugaszkodni a földtől, akár szó szerint is, hogy megverd a 12 éves Pistikét online, vagy ő verjen meg téged egy gyors meccsen, aztán mindenki mehet a dolgára. És ezt nem is titkolja. Nem akar több lenni. Arra ott van az NBA 2K19. Ez az olyan nagyra nőtt, arcade-közeli gyerekeknek való, mint amilyen én vagyok. Persze azt is tudom, hogy fél év múlva arra sem fogok emlékezni, hogy ez a játék kijött. De addig, amíg van kedvem elővenni, örülök annak, hogy az NBA Jam tovább él. És isten bizony valahonnan megszerzem Mega Drive-ra. A pszichológusom is ezt javasolja. Ő is átjönne játszani.