Így csinált belőlem szexuális tárgyat tíz ittas, kiéhezett nő

Két sikítozó, kapatos csajszi noszogatja le rólad a farmert, miközben egy másik egy rántással széttépi rajtad az inget. A gombok úgy záporoznak szerteszét, mintha meteor csapódott volna a kukoricásba. Jól hangzik? Mondom, milyen volt belülről.

Tavaly szeptember elején az egyik haverommal, Tónival elmentünk Szegedre megcsapni egy ferde hétvégét. A csongrádi megyeszékhely tapasztalataim szerint az ország egyik legjobb helye. Egészen egyszerűen nem tudsz úgy elmenni ott bulizni, hogy ne jöjjön össze valami. A szegedi lányok pozitív értelemben mások, mint a budapestiek, és ezúttal sem kérek elnézést azért, mert ez a kijelentés nincs statisztikai adatokkal alátámasztva.

Ha ott mész oda valakihez, majdnem biztos lehetsz benne, hogy még akkor sem leszel azonnal lekoptatva, ha aznap este te vagy a kilencedik jelentkező. Valamiért arrafelé a népek nyitottabbak, mint bárhol máshol, ráadásul valami lehet a csapvízben, mert Szegeden csak úgy nyüzsögnek a szebbnél szebb lányok.

Van egy nagyon klassz apartmanszálló, ahová ilyenkor szoktunk menni. Olcsó, nagyon közel van a belvároshoz, kedves a személyzet, ingyenes a parkolás és igényesek a szobák. Csak azért nem fogom elérhetőséggel reklámozni, mert akkor nem írhatnám le, hogy a hely tulajdonosa, akivel sikerült rendesen összespanolni, helyből azzal kezdte, hogy recept nélkül tud nekünk Kamagrát szerezni, ha kell. Szerintem szükségetek lesz rá – tette hozzá, és ez már a sztori, ezért most átváltok jelenidőbe.

Ennyit segítek: a kép jobb oldalán látható a ház, ahol recept nélkül kaphatsz potencianövelőt

Szóval nézünk rá bután, hogy miért kellene makacskeményre bogyóznunk magunkat, ő pedig kérdés nélkül tolja az infót: holnap este érkezik a szomszédos szobába egy lánybúcsús társaság, és az a csaj, akivel ő egyeztetett, nagyon szinglinek, és nagyon bevállalósnak tűnt.

Ott helyben eldöntjük, hogy a szombat estét a szálláson töltjük csendes sörözgetéssel, hátha sikerül bepotyázni két vérszemet kapott koszorúslányjelöltet. A pénteket ettől függetlenül rendesen odatesszük, ezért másnap kora délutánig biomasszaként tespedünk a szobában. Aztán egy óra körül hirtelen halk kopogás pukkasztja ki a szám sarkában egyensúlyozó nyálbuborékot. Az ajtóban a tulaj ácsorog egy üveg pálinkával a kezében.

Ne aludjatok már srácok! Befutottak a csajok. Nesztek, gyógyital! – azzal az orrom alá dugja a furán zavaros löttyöt, ami valaha szilva lehetett, míg valaki úgy nem döntött, hogy hígítót főz belőle. Gyógysörről már hallottam, de a metilszagú pálinka áldásos hatásait még a brittudósok sem tudták igazolni, ezért udvariasan kitérek a felajánlás elől. Már mondtam a lányoknak, hogy van itt két jóképű srác, akik jól ki vannak pattintva – folytatja, én pedig megköszönöm a költői túlzással dúsított ingyenpromót, aztán exkuzálom magam, mert a pálinka szagától elkezd embertelenül forogni a gyomrom.

Először akkor nyílik alkalmunk vizuálisan letapogatni a lányokat, amikor elindulunk egy közeli étterembe némi tápanyaggal kényeztetni a szervezetünket. Kint iszogatnak, látszik, hogy ők is az estére pihennek, de azért némelyiküknek már ott villog a borospohár a kezében. Köszönés, egymás gyors megmérése szemmel, közben arra gondolás, hogy tudják, hogy mi tudjuk, hogy ők mire gondolnak.

Szép gondolat, de sajnos két perccel később már arról beszélgetünk Tónival, hogy első pillantásra a lányok között alig van olyan, aki megérné a fáradtságot, és ezzel el is illan a varázs.

A délután nem nagyon akar felpörögni. A kajakóma úgy odaver, hogy négytől fél hatig megint az ágyat nyomjuk, majd a tulaj ismét bekopog, és ezúttal igaza is van: ideje összeszedni magunkat. Kiülünk a belső kertbe egy hatos pakk sörrel, és nagy kelletlenül felszisszentünk egyet-egyet. Az emelkedett hangulatot jól példázza, hogy Tóni a munkahelyéről kezd el beszélni, én meg csak bólogatok, mint egy figyelmes riporter.

Bent egyre nagyobb a vihogás. Néha ki-kinéznek a lányok, majd fél óra múlva hirtelen ott teremnek körülöttünk. Elkezdődik a ki kicsoda, ki mivel foglakozik, ki mennyire van bebombázva, ki megy férjhez és mi a fasznak (ezt a kérdést maga a reménybeli ara teszi fel két korty Aperol között), aztán jön a lényeg: estére hívtak egy Aurélió nevű chippendale fiút, akit már egy ideje nem érnek el.

Közülük a legbátrabb azonnal felteszi a negyvenmilliós kérdést: nem akarunk-e vetkőzni nekik? Szemérmesen rámutatok a sörre, meg a tulajtól kapott agyrohasztóra, és csak annyit mondok, amíg ez nem fogy el, addig semmiképpen.

Na, gyertek majd be hozzánk nyugodtan, fiúk! – köszönnek el, csak az egyikük marad kint még egy utolsó hívást megkísérelve, hátha az este fénypontja ezúttal felveszi a telefont. Végre siker, de az öröm nem teljes, mert Aurélió valami rejtélyes oknál fogva a múlt században ragadt: diszkógömböt meg babaolajat tud hozni, de a zene, melynek ütemeire a pöcsét pörgeti, csak CD-lemezen áll rendelkezésre. CD-lejátszó, mint olyan, az meg nincs nála, mert miért is lenne?

Ezt úgy hívják, hogy pendrive, öcsém!

A problémára a szálló vájtfülű tulaja szállítja a megoldást, majd megérkezik Aurélió, aki echte úgy néz ki, mint egy nagy barna felhő.

A társaság bemegy, mi sörözünk tovább, aztán kisvártatva beindul odabent a Sexy Chocolate meg a sikítozás. A felhő tizenöt perc alatt elveri jéggel a termést, majd visszaöltözik fekete bőrdzsekibe, és még mindig olajtól gyöngyöző homlokkal angolosan távozik. A lassan kiszivárgó lányok csalódottsága szinte tapintható. A leendő ara sincs lenyűgözve Aurélió teljesítményétől, mi meg azt nem értjük, mióta ment fel annyira a helikopterezés árfolyama, hogy negyed óráért negyvenezer forintot lehet elkérni.

Megint öt percet dumálunk a semmiről, és hiába egyre ittasabbak a lányok, számunkra egy jottányival sem lesz érdekesebb az este. Kacsintgatunk is egymásra, amikor senki nem látja, jelezve, hogy fel kellene húzni a horgonyt és elhajózni ígéretesebb partok felé. Megint szóba kerül, hogy nekünk kellene felvidítani a menyasszonyt, ha már Auréliónak nem sikerült, de mivel pont kifogytunk a sörből, érzékeny búcsút veszünk a lányoktól, és bemegyünk egy indulás előtti gyors ingcserére.

Az ajtóban a társaság legittasabb tagja, mögötte egy másik szolgáltatja a támogató jelenlétet. Gyertek már át egy koccintásra! – jön az ukáz. Erre aztán tényleg csak az mondana nemet, akinek sürgős dolga van, nekünk pedig nincs értelmes kifogásunk, meg amúgy is, mi bajunk lehet, ugye?

A lányok szobájában embertelen babaolajszag keveredik a tíz különböző parfüm, az alkohol, meg Aurélió izzadt hátsójának szagával. Felmarok egy pogácsát, de beleharapni már nincs időm, mert a kezemben landol egy felespohár, benne valamilyen áttetsző gyümölcsszagú itallal. Barack.

Közrefognak minket, és a közös koccintás után mindenki leküldi, amit szorongat. Egy harapás pogácsa, de megint tele a poharam. Ez már kicsit gyanús, de nem akarjuk keresztbe vágni a hangulatot, és egy újabb koccintás után ezt is letoljuk. Próbálunk jó arcok lenni, és valami szórakoztatóan könnyed témára terelni a beszélgetést, hogy ne csak álljunk úgy, mint két megszeppent tök, de a csajok láthatóan rohadtul nem kíváncsiak a szövegünkre. Sorban jönnek, töltenek, koccintunk, ivás, közben a perifériámban az egyikük elkezd gyertyákat gyújtogatni.

Eddigre már kifejezetten kínos lenne a szitu, ha a gyors egymásutánban letolt italok hatására nem lenne mindenki kukó hülye. A baljós jeleket észlelem, látom, hogy valami készül, de nem hat meg, csak az zavar kicsit, hogy hiába beszélek, Tónin kívül igazából nem figyel rám senki.

Hirtelen valaki lekapcsolja a villanyt. A szobát betakarja a pislákoló gyertyák táplálta sejtelmes félhomály, az ünnepelt pedig ránk parancsol:

Tóni gyorsan visszavonul a sarokba és leül egy székre. Ez a szerencséje, mert egy ülő emberről nehezebb lerángatni a nadrágot. Én maradok a célkeresztben, azzal a buta kifejezéssel az arcomon, melyről csak úgy sugárzik a kérdés: ez most komoly? Feltennem nem kell, mert az egyik csaj oldalba bök. Gyerünk, táncolj!

Justin Timberlake kezd el énekelni, de tőlem akár Fásy Zsülike is nyomhatná a talpalávalót, akkor sem lenne sokkal kínosabb a szituáció. A csajok úgy gondolhatják, hogy a legtöbb férfi nyüszítene örömében, ha egyszer az életben alkalma nyílna összeherézni egyszerre tíz lány homlokát, de az az igazság, hogy én rohadtul nem akarom ezt az egészet.

Abban a pillanatban lelki füleimbe egy férfikórus kezd el üvölteni: szedd már össze magad te puhapöcs!!, és hirtelen úgy érzem magam, mintha rajtam lenne a világ szeme. Felveszem a vagány vigyort, amit szerintem viselnem kellene, ha élvezném a szituációt, és nyomok egy travoltát.

De csak szolidan

Nem futamodhatok meg! Elkezdem kigombolni az ingem, mire odalibben elém az ara, és egy erőteljes mozdulattal széttépi rajtam. Két másik csaj közben az övemmel babrál, én pedig, hogy visszaszerezzem az irányítást, kirántom a szíjam a bújtatókból, amit elégedett sikoly kísér.

A fejem fölött pörgetem a nadrágszíjat, vicceskedő táncmozdulatokkal próbálom húzni az időt, hátha még azelőtt véget ér az egész, mielőtt ahhoz a részhez érnénk, hogy előveszem a farkam. A nézők viszont nem nyugszanak. Gyerünk már! Vetkőzz! Húúúá!! – szól a parancs, egyszerre több szájból is. Az imént még az övemmel küzdő csajok már a nadrágom húzzák lefelé, a menyasszony pedig úgy noszogat, mint egy türelmetlen vendég, aki kezd elégedetlen lenni a szolgáltatás színvonalával. Tónira pillantok, akinek a hitetlenség helyett ekkor már egyértelműen az van az arcára írva, hogy húzzunk innen a jó büdös francba, és ez a megerősítés épp jókor éri el az agyam.

Visszaveszem az ingem, visszafűzöm az övem, és próbálok úgy tenni, mintha a lányok csak poénból csinálták volna az egészet. Nem jön be. Tóni felnyomja a villanyt, de az egyik ellenérdekelt megint lekapcsolja. Gyerünk már! – kiabálja valaki.

Nem igaz már, hogy ilyen baromarcok vagyunk, hogy még a brét sem bírjuk elővenni egy csapat begőzölt lány előtt, ha már Aurélió ennyire elhasalt a vizsgán! Nem hogy örülnénk a szerencsénknek! – nem mondja ki senki, de az arcokra van írva.

Miután Tóni másodjára is felkapcsolja a villanyt, a légkör már egyértelműen ellenséges. Felöltözök, próbálunk továbbra is jó fejek lenni, de a társaságunkra készséges faszpörgetés hiányában már senki nem tart igényt. Lehengerlő csalódottság vibrál a levegőben. A legtöbben kimennek cigizni, de azok is levegőnek néznek minket, akik még bent maradnak. Páriák lettünk.

Ti mentek még valamerre? – kérdezem az egyiküket, hátha rávehetek még valakit minimális emberi kommunikációra, hogy ne úgy távozzunk, mint két elkergetett rühes kutya. Majd – jön a válasz félvállról, és ezt kénytelenek vagyunk végszónak venni.

Csak akkor tér vissza belénk a jókedv, amikor tíz perccel később a Boldogasszony sugárúton a Vértanúk tere felé sétálva szembejön velünk egy másik lánybúcsús társaság. Veszünk tőlük két marék petrezselymet, sok boldogságot kívánunk, aztán mindenki megy a maga dolgára. Később azon morfondírozunk, hogy a haverok totál hülyének fognak nézni minket, amiért a sokkoló szituból nem tudtunk kiforgatni egy jóféle orgiát, és az is biztos, hogy nem fogjuk tudni megmagyarázni nekik, miért nem volt kedvünk az egészhez.

Hiszen ha tíz bemákolt csaj követeli sikítva, hogy vedd le a nadrágodat, akkor egy igazi férfinak kutya kötelessége ezt megtenni, ugye?

Nos, szerintem meg a francokat!

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon