Hatalmasat megy a neten ez a kegyetlen rajzfilm az okostelefon-függőségről

Egy spanyol nyelvű Facebook-oldal osztotta meg a harmincas évek rajzfilmjeinek stílusában rajzolt, brutálisan őszinte szösszenetet, amit azóta közel 19 millióan néztek meg. Szegény Moby biztosan nem repes örömében.

De mielőtt elmondanánk, hogy jön ide az amerikai művész (zeneszerző, énekes, producer, DJ és fényképész), mutatjuk a videót, ami egészen komoly karriert fut be jelenleg a Facebookon. Ez egyébként nem is csoda, hiszen a klipecske elképesztően a fején találja a szöget.

A videót július 22-i közzététele óta több mint félmillióan osztották meg, ami már egy egészen komoly szám, de ennek a tömegnek minden bizonnyal csak egy kisebb része van tisztában azzal, hogy a rajzfilmet eredetileg a MAN című zseniális animáció atyja, Steve Cutts hozta össze Moby Are You Lost In The World Like Me? című számához.

Nézd meg a teljes klipet, mert a forrás ez esetben (mint ahogy általában) simán kenterbe veri a nem túl korrekt nyúlással összevágott verziót!

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon