Könnyű, csinos bicskára vágysz? Talán megéri júniusig várni!

Mérete miatt nem teljes értékű zsebkés, de legalább mindig veled lehet.

A Leatherman márka főleg mindent tudó multiszerszámairól híres, de a cég egyszerűbb késeket is gyárt. Ilyen a júniusban piacra kerülő ultrakönnyű Skeletool kés is, amely igazán apró méretével – a penge mindössze 6,6 centiméter – és nagyjából 30 grammos tömegével egy remekül használható a szó szoros értelmében zsebkés.

A lyuggatott nyél stílusában, megjelenésében a Skeletool szerszámmal szinte teljesen megegyező dizájnt kapott, és kétféle, egyenes és részben recézett, kihajtható, záras pengével is kapható lesz. A penge mellett azért egy sörnyitót csak sikerült rátenni, nehogy már csak egy funkciója legyen az eszköznek. 25 dolláros – 7300 forintos – áron kerülhet a boltokba valamikor a nyáron.

Balra a hasonló nevű multiszerszám, jobbra pedig a kések egyenes, illetve recézett pengével

(Forrás)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon