Elon Musk nagyot ment tegnap a Code konferencián: a zseniális feltaláló először elhintette, hogy minden bizonnyal egy virtuális valóságban élünk, majd azt is közölte, hogy reményei szerint már 2024-ben embert küldhet a Marsra.

Utóbbi kijelentés azért elég súlyos, mert Elon Musk történetesen annak a SpaceX-nek a tulajdonosa, ami éppen az elmúlt hónapokban forradalmasította az űrutazást, és minden bizonnyal nekik van rá a legjobb esélyük, hogy először embert küldjenek a vörös bolygóra.

Musk tervei szerint az ember nélküli küldetéseket már 2018-ban megkezdenék, aminek során a szükséges felszereléseket juttatnák el a Marsra, és ha minden rendben megy, akkor 2024-ben indulhat is az első misszió, ami 2025-re érkezne meg a bolygóra. Ehhez amúgy a visszatérő Falcon-9 nagy testvérét, vagyis a Falcon Heavyt, és a Dragon űrkapszula kifejezetten ehhez az expedícióhoz átalakított változatát használnák.

És ha már belejött, Elon Musk nem állt meg itt, hanem azt is kifejtette, milyen lenne az ideális politikai berendezkedés egy későbbi marsi kolónia számára: a feltaláló szerint közvetlen demokráciát kéne létrehozni a képviseleti demokrácia helyett, ez ugyanis sokkal "tisztább" körülményeket teremt. A jelenlegi amerikai előválasztási versenyt elnézve nem is csoda, hogy így gondolja.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés