Ami azért különösen lényeges, hiszen már szabad ittasan kerékpározni, ha az illető „a jármű biztonságos vezetésére képes”. Kicsit általános megfogalmazás, de a rendőrség konkretizált.

Mi nem teljesen értjük a gondolatmenetet, ami odáig vezetett, hogy engedélyezték az ittasan bringázást, ettől még hatályba lépett a KRESZ módosítása, és szabályosan biciklizhet bárki, aki előtte alkoholt ivott. A két feltétel, hogy az adott úton ne legyen tilos biciklizni, illetve hogy a biciklis képes legyen a jármű biztonságos vezetésére. Hogyan állapítják meg ezt a rendőrök?

A pénteken kiadott közleményük szerint „a kerékpáros ittasságának ellenőrzése akkor indokolt, amennyiben a járművezető közlekedési magatartása, viselkedése vagy testi tünetei alapján (mint, például a kéz és a láb együttmozgásának nehézségei, egyensúlyzavar, állás-, járásképtelenség, kézremegés, akadozó beszéd, agresszivitás vagy labilis érzelmi állapot) arra lehet következtetni, hogy valamilyen vezetési képességre hátrányosan ható szer fogyasztása miatt nincs a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban.”

Ismereteink szerint a járásképtelenség vagy az akadozó beszéd a részegségnek olyan foka, aminél jóval enyhébb is rontja a közlekedésnél életbevágóan fontos reakcióidőt, de ezek szerint az még belefér.

A rendőrség közleményében az is szerepel, hogy „a fentieken kívül az a kerékpáros is megsérti a jármű biztonságos vezetésre képes állapotra vonatkozó előírásait, aki egyéb okokra visszavezethetően egészségi, lelki, fizikai állapota miatt nem képes a tőle elvárt időn belül a forgalmi helyzetet felismerni, arra megfelelően reagálni, avagy a szükséges magatartást tanúsítani.”

Sajnos bikinis képekkel ezúttal nem illusztrálták a tájékoztatást, mint a minap.

(Forrás: police.hu. A nyitóképen egy jármű biztonságos vezetésére nem alkalmas férfi hever)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
35% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
65% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés