Az első pozitív meglepetés, hogy minden előítéletemmel szemben a hajlított kijelző nem csak ügyes marketingfogás, hanem tényleg van értelme. Adott ugye a probléma, amellyel előbb-utóbb minden gyártó szembesül, aki phablet készítésére adja a fejét: itt a csodaszép, csili-vili, Real RGB-vel megtámogatott, 1280x720 pixel felbontású, hatcolos OLED-kijelző, amelyen a full HD filmektől kezdve az Asphalt 8-ig minden úgy fut, mint egy álom, de mit ér az egész, ha a Margit-szigeten andalogva mindig el kell engedned a barátnőd kezét, ha csekkolni akarod az e-mailjeidet? Na szóval, az LG G Flexen egy kézzel is tudod őket csekkolni, és még ínhüvelygyulladásod sem lesz tőle. Eredmény: eggyel több boldog barátnő (bár ha igazi Kanaszova akarsz lenni, akkor andalgás közben inkább kikapcsolod a telefonodat).

Pillekönnyű egykezes

A koreaiak ráadásul biztosra mentek, és a telefont telerakták olyan kiegészítő lehetőségekkel, amelyek megkönnyítik a kezelését: a tárcsázót, a klaviatúrát és az előlapi gombokat is ízlés szerint tudjuk átpakolni a kijelző jobb vagy bal oldalára, a fizikai gombokat pedig a telefon hátlapjára száműzték, ahol sokkal kényelmesebben elérhetőek. A kiváló kezelhetőségben fontos szerepe van, hogy a hasonló méretű kijelzős telefonokhoz képest a G Flex tulajdonképpen egy tollpihe, amelynek 160,5x81,6x8,7 mm-es méreteihez mindössze 177 grammos tömeg társul (összehasonlításképpen: Huawei Mate: 163,5x85,7x9,9 mm és 198 gramm, Nokia 1320: 164,2x85,9x9,8 mm és 220 gramm).

Közhely, hogy a mai okostelefonoknál a nettó teljesítménynél jóval többet számít, hogy milyen szolgáltatásokat tudnak nyújtani a felhasználónak, hiszen technikában ma már nagyon nehéz olyat villantani, amit ne tudna legalább három-négy másik gyártó készüléke is. Hogy ennek az állításnak a valóságtartalmáról meggyőződjünk, elég szétnézni a nagyok februárban és márciusban bemutatott legújabb csúcsmodelljei között: a Samsung Galaxy S5, a Sony Xperia Z2 vagy az LG G Pro 2 teljesítmény szempontjából visszafogott fejlődést mutattak be, a hangsúly pedig minden gyártónál inkább az extra szolgáltatások felé tolódott el.

Ennek a szemléletváltásnak köszönhetően a tavaly ősszel bemutatott G Flex teljesítményben tulajdonképpen csak nüanszokkal marad el a mai élmezőnytől, és ha a trend a jövőben is folytatódik, akkor azt is biztosra vehetjük, hogy a négymagos, 2,26 GHz-es Snapdragon 800 procit, Adreno 330 grafikus chipet és 2 GB RAM-ot magában foglaló konfigurációra még jó hosszú ideig nem lehet komolyabb panaszunk.

Gesztusirányítás at its best

Ami a már említett extra szolgáltatásokat illeti, a G Flexre közel sem igaz az az állítás, hogy ha volt már a kezedben androidos telefon, akkor mindent tudsz. Nem tudsz te semmit (Havas Jon), hiszen a telót bekapcsolva a gesztusirányításnak és kényelmi funkcióknak olyan paradicsomába csöppenünk, amit először látva percekig csak bambán pislogtam. Képernyőzár feloldása két koppintás, ébresztő lenémítása egy fordítás (előlapra), hívás fogadása egy emelés (fülhöz), és ezek még csak a legkézenfekvőbbek. Három ujjunkat oldalra húzva például az alkalmazások között tudunk váltani, a mappákat és ikonokat pedig a telefon jobbra és balra döntésével is tudjuk rendezgetni.

Az LG a felhasználói felületen is sokat dolgozott, a személyre szabhatóságról nagyjából mindent elmond, hogy csak lapozási animációból hét különböző effekt közül válogathatunk. Bár a G Flex a mai telefonok többségéhez hasonlóan virtuális menügombokat használ, ezeket bármelyik alkalmazásnál szabadon kikapcsolhatjuk, így játék vagy filmnézés közben biztosan nem fognak bezavarni. Az LG egyébként igyekezett a lehető legjobban kihasználni a nagy kijelző nyújtotta lehetőségeket, így a G Flexen egy időben akár két alkalmazást is tudunk futtatni, amelyeket a kijelzőn osztott nézetben (alul-felül) látunk.

Nagyon hasznos funkció a Samsung Galaxykból már ismert intelligens képernyő is, amelynek köszönhetően a teló egészen addig nem zárja le magát, amíg az előlapi kamera látja az arcunkat. A felhasználói felület ezen kívül is számos hasznos és látványos funkciót ad a kezünkbe, az előbbire jó példa a vendég üzemmód, amellyel beállíthatjuk, hogy mások milyen alkalmazásokat és mappákat lássanak a telefonunkon, utóbbira pedig a telefon képernyőzára, amely a napszaknak megfelelően váltakozik.

Személyi asszisztens és univerzális távirányító egyben

Alkalmazásokkal is rendesen el vagyunk látva, a megszokott több tucat alapprogramon kívül a koreaiak rengeteg izgalmas appal örvendeztetnek meg minket. Ezek közül fontos kiemelni a Voice Mate-et, amely a Sirihez és a Google Now-hoz hasonló személyi asszisztensként funkcionál, és rövid teszt után kijelenthető, hogy legalább annyira jól (ha nem jobban) megérti az elhangzott utasításokat, mint az Apple és a Google hasonló alkalmazása.

Talán kevésbé hasznos, de nagyon szórakoztató a Quick Translator, amely a telefon kamerájával beolvasott szöveget fordítja le tetszőleges nyelvre. Az alkalmazás hátránya, hogy a számítógép kijelzője könnyen megzavarja, így értékelhető eredményt inkább csak papír alapú nyomtatott szövegeknél várhatunk tőle, és persze a fordításra használt Google Fordító is erősen bekorlátozza a lehetőségeit.

Az én személyes kedvencem az alkalmazások közül a Quick Remote volt, amely egy csapásra egy univerzális távirányítóvá változtatja a telefonunkat, így tévétől a légkondiig szinte bármilyen elektronikus eszközt irányítani tudunk vele. A kompatibilis készülékek száma szinte végtelen, és bár én egy régi LG tévével teszteltem csak (amellyel tökéletesen működött), az eredmény valószínűleg bármilyen készüléknél hasonló lett volna.

Minden embert széppé varázsol

Külön említést érdemel a telefon 13 megapixeles elsődleges kamerája, amely nem csak névleg tűnik jónak, de a Nokiákat megszégyenítő kamera alkalmazás miatt az átlagosnál lényegesen jobb képeket készíthetünk vele. A számtalan beállítási lehetőség közül különösen izgalmas a Beauty mód, amely megkímélve minket az utólagos retustól már a kép készítésének pillanatában hibátlanná varázsolja a fényképen szereplők arcbőrét, a VR Panorama funkció használatával pedig lehetőségünk nyílik körkörös panoráma képeket is készíteni.

A G Flexet videós téren is csak dicsérni lehet, hiszen amellett, hogy már 4K-ban (3840x2160 pixel) képes rögzíteni a videókat, olyan extra funkciókat is kapunk, mint például a kép a képben, amellyel a felvenni kívánt kép egy érdekes részletét külön kinagyíthatjuk, vagy az Audio Zoom, amellyel a kihangosítani kívánt hangokra zoomolhatunk a kamerával.

A 3500 mAh-os hajlított akksi és az energiatakarékos OLED kijelző együtt kifejezetten jó párost alkot, a telefon normál használat mellett, 60%-os fényerőn akár két napig is vígan eldöcög, de még a full HD-filmeket is több mint nyolc óráig gyűrhetjük, mire az akkumulátor megadná magát.

Meghajlunk előtte

Mindent összevetve a G Flexet a dörzspapírral a zsebükben cirkáló asztalos legényeken kívül bárkinek szívből tudnám ajánlani, nekik is csak azért nem, mert bizony a beígért karcállóságból én annyira nem érzékeltem semmit, hogy ha az X-Men Farkasa ilyen hatásfokkal gyógyította volna magát, akkor a trilógia első részének második percében kiérdemelte volna a döglött becenevet. Én ezt nem érzem komoly negatívumnak, hiszen a mai gyerekek nagyjából öt éves korukban megtanulják, hogy telefont nem rakunk kulccsal egy zsebbe (az én fél éves Xperiámon egy apró kis karc sincsen, bárki eljöhet megnézni), de azért sajnáltam, hogy a csoda elmaradt.

A kis negatívum ellenére a G Flex esélyeit egyedül egy rossz árazással lehetett volna elrontani, de mivel a telefonhoz kártyafüggetlenül akár már 136 ezer forintért is hozzájuthatunk, ezért nekünk egyértelműen instant get kategória.