A brit University College London kutatói elkészítették a világ legvékonyabb spagettijét.

A Nanoscale Advances szaklapban közölt tanulmány szerint a tészta mindössze 372 nanométer széles, így szabad szemmel láthatatlan.

A szupervékony spagettit elektrofonással alkották meg, tehát a lisztet és a folyadékot parányi fémlyukakon terelték át elektromos töltéssel, hogy nanoszálakká álljanak össze.
A világ legvékonyabb spagettije szabad szemmel láthatatlan

Az eredmény nem a fizikai és kémiai folyamatok konyhatechnikai alkalmazására specializálódó molekurális gasztronómiának lehet jelentős, és nem is egy újabb felesleges Guiness-rekord-kísérlet előszobájáról van szó.

Az eredmény az orvostudomány számára nyújthat áttörést, ugyanis a nanoszálas keményítőknek nagy hasznát vehetik sebkezelésnél, illetve kötszerek alapanyagaként is.
A szuperspagettiből remek kötszer készülhet

Ezek a vékony anyagok meggyorsíthatják és biztonságosabbá tehetik a gyógyulást, ugyanis úgy tartják távol a kórokozókat a sérült bőrfelülettől, hogy a nedvességet közben átengedik. A sikeres kísérlet nagyszerűségét tovább növeli a tény, hogy a spagettinanoszálakat boltban beszerezhető hagyományos liszt felhasználásával alkották meg.

Ezek is érdekelhetnek:

Több száz millióan számolhatnak hallásvesztéssel az egészségtelen zenehallgatási szokásaik miatt

Ezek közül az egyik gyakori probléma a fülzúgás (tinnitus), amely egy életen át is megkeserítheti az ember életét.

A Mars pókhálószerű képződményei után eredhet a Curiosity marsjáró

A jelenség hátterében az állhat, hogy a hegyről lefolyó egykori marsi víz ásványi anyagai rárakódhattak a sziklák repedéseire, majd megkeményedhettek.

Egy magyarok vezette kutatócsoport áttörő felfedezést tett a szuperbaktériumok elleni küzdelemben

Egyedülálló térképet készítettek az egyik legveszélyesebb kórházi kórokozó kelet-európai és világszintű előfordulásáról és az egyes változatok terjedésének mintázatairól.

(Forrás: The Telegraph, Nanoscale Advances, HVG)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Teljesen leállt Ferihegy az extrém téli időjárás miatt

Miért ónos eső az ónos eső, ha nincs benne ón? És akkor mi is ez valójában?

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés