Hawking elárulta, szerinte mikor válik lakhatatlanná a Föld

Stephen Hawking már nem egyszer kifejtette azon álláspontját, hogy az emberiségnek nincs túl hosszú jövője a Földön, ha továbbra is ilyen iramban fogyaszt, valamint magasról tesz az anyatermészettel ápolt egyensúlyra. S ha még a mesterségesintellencia-kutatást is bevonjuk a képbe, akkor akár egy korábbi (világ)háború vagy egy Terminátorban már megjövendölt „géplázadás” is véget vethet a földi életnek.

Legutóbb egy Pekingben tartott előadásán hívta fel ismét a túlnépesedés és a túlzott energiafogyasztás problémájára a figyelmet. Szerinte néhány évszázadon belül lakhatatlanná válik a bolygónk az említett okok miatt, és ahhoz, hogy elkerüljük fajunk kihalását, nem ártana takaréküzemmódra kapcsolnunk magunkat, a biztos megoldást pedig az jelentené, ha új bolygó után néznénk.

A tudós osztozik azon az állásponton, hogy napvitorlás űrhajók fejlesztésére kell helyezni a hangsúlyt, és az Alfa Centauri csillagrendszerben akár lakható bolygót is találhatunk – egy ilyen technológiával akár a 4 fényévre lévő csillagrendszert 20 év alatt meg is közelíthetnénk.

Hawking szerint jó lesz igyekeznünk, ugyanis úgy 2600-ra a Föld egy Vénuszhoz hasonló tűzgolyóvá válik majd az emberek mohósága miatt. Azt pedig nem fogjuk élvezni, ugyanis ha valamiben biztosak lehetünk, az az, hogy a Vénuszon nem túl nagy móka tartózkodni:

A NASA szembenéz a nemezisével, és megpróbálja a lehetetlent

Az emberiség már négy járművet küldött a Marsra, és az egész világon folyamatban vannak olyan küldetések, amelyek a vörös bolygó további felderítését céloznák meg. De miért nem küldtünk eddig még járművet a másik szomszédbolygónkra, a Vénuszra?

(via)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon