Az emberiség már négy járművet küldött a Marsra, és az egész világon folyamatban vannak olyan küldetések, amelyek a vörös bolygó további felderítését céloznák meg. De miért nem küldtünk eddig még járművet a másik szomszédbolygónkra, a Vénuszra?

Fogós kérdésnek tűnhet, ugyanis a Vénusz – a többi úti célunkkal ellentétben – hasonló tömegű és méretű, mint a Föld, ráadásul a Mars felszíni gravitációjával ellentétben – ahol harmadannyi lenne a súlyunk, ha ráállnánk egy mérlegre – a gravitáció is úgy 90%-a a földinek.

A Vénuszon az említett okok miatt hosszabb ideig tartózkodhatnánk „visszaszoktatás” nélkül, és azt se feledjük, hogy a Marsnál is közelebb van hozzánk bő 10 millió kilométerrel, azaz egyszerűbb lehet megközelíteni.

A hozzánk legközelebb lévő bolygó átmérője, tömege és felszíni gravitációja közel azonos a Földével

És akkor most hadd ismerjük meg a Vénusz „kevésbé rokonszenves” oldalát: a bolygón több mint 460 Celsius-fokos hőmérséklet tombol, a felszíni nyomás pedig a földinek legalább a 90-szerese,

Így a NASA sokáig nem tudott mit kezdeni a szeszélyes szomszéddal, de úgy tűnik, az utóbbi időben nagy lépést tettek afelé az amerikai űrhivatalnál, hogy összedobják az első vénuszjárót, amely képes túlélni a bolygó viszontagságos környezetét.

A Vénusz a Naprendszer pokla, ahol az ón, az ólom és a cink is olvadt állapotban van

A NASA Glenn Kutatóközpontjában ugyanis kifejlesztettek egy olyan számítógépchipet, amely képes túlélni a Vénuszhoz hasonló körülményeket 521 órán, azaz közel 22 napon át. A titok kulcsa abban áll, hogy a chip alapját nem szilícium, hanem szilícium-karbid képezi, így ezek a chipek nem adják fel a szolgálatot 250 Celsius-foknál, és a magas nyomást is sokkal jobban elviselik.

A szilícium-karbid sokkal nagyobb feszültséget és hőmérsékletet bír ki, kémiailag nagyon ellenálló, ugyanis nem reagál vízzel, vízgőzzel, semmilyen savval vagy lúggal, ráadásul majdnem olyan kemény, mint a gyémánt. Nem csoda, hogy a nehézipar és a hadsereg tart leginkább igényt erre a technológiára, amellyel a NASA is szemezget egy ideje.

Hogy a chip milyen jól reagált az extrém körülményekre, bizonyítja: a kísérletet nem a meghibásodása miatt kellett leállítani, hanem azért, mert a kamrát, amely fenntartja a szimulációhoz szükséges magas nyomást és hőmérsékletet (Glenn Extreme Enviroments Riget, GEER) ki kellett kapcsolni háromhétnyi folyamatos működés után.

A szilícium-karbid alapú chip sikeresen megbirkózott az extrém körülményekkel, gyakorlatilag sértetlen maradt

Persze egy ilyen chip kifejlesztése hatalmas technológiai előrelépésnek tekinthető, ugyanakkor egy olyan robotfelfedező megépítése, amely ellenáll a Vénusz szélsőséges körülményeinek, továbbra is őrületes kihívás. Ez persze nem jelenti azt, hogy az amerikai űrhivatal mérnökei ne dolgoznának rajta, főleg, hogy NASA-kütyü eddig még nem járt a Vénuszon – a Magellan-űrszonda 1989 májusa és 1994 szeptembere között gyűjtött adatokat a bolygó légköréből, mielőtt elégett volna –, a szovjeteknek viszont sikerült már űrszondát eljuttatniuk a bolygó felszínére:

A Venyera–13 húzta eddig a legtovább a Vénuszon, összesen 127 percig

A program így is nagyon hasznosnak bizonyult, ugyanis olyan fontos mérési eredményekkel szolgáltak, mint a talaj, a légkör és a felhőzet összetétele, hőmérsékleti adatok vagy megvilágítási viszonyok; de sikerült elektromos kisüléseket is észlelni – és az azokat kísérő hangjelenségeket rögzíteni –, valamint meghatározni néhány aktív vulkán pontos helyzetét.

(forrás: Popular Mechanics)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon