Az Euro NCAP éves összesítésében a kínai Qoros 3 szedánt választotta 2013 legbiztonságosabb autójának.

Ez egy évvel ezelőtt pont annyira elképzelhetetlen volt, mint mondjuk hogy az Internet Explorer legyen az év böngészője, vagy politikus a világ legőszintébb embere. Hogyan történt mindez?

A főleg német mérnökök által megtervezett kínai kocsi tavaly szeptemberben kapta meg az öt csillagot, vagyis a létező legmagasabb értékelést az Európában forgalmazott autók biztonságát ellenőrző szervezettől. Ez már önmagában is hatalmas dolognak számított, hiszen a Qoros volt az első kínai, amely az Euro NCAP tesztjén a legmagasabb értékelést kapta (abban az évben, amikor még ).Ez egy évvel ezelőtt pont annyira elképzelhetetlen volt, mint mondjuk hogy az Internet Explorer legyen az év böngészője, vagy politikus a világ legőszintébb embere. Hogyan történt mindez?

A főleg német mérnökök által megtervezett kínai kocsi tavaly szeptemberben kapta meg az öt csillagot, vagyis a létező legmagasabb értékelést az Európában forgalmazott autók biztonságát ellenőrző szervezettől. Ez már önmagában is hatalmas dolognak számított, hiszen a Qoros volt az első kínai, amely az Euro NCAP tesztjén a legmagasabb értékelést kapta (abban az évben, amikor még Mercedes-csillagos kocsi is égett háromcsillagos eredménnyel).

A Qoros felnőttvédelemre 95, gyerekvédelemre 87, gyalogosvédelemre 77, biztonsági kiegészítőkre pedig 81 százalékot kapott, amivel megelőzte a Renault Zoét, a Lexus IS 300h-t, a Ford Courneo connectet, a KIA Carenst, a Jeep Cherokeet és a Maserati Ghiblit, amelyek a saját kategóriájukban szintén a legbiztonságosabbnak bizonyultak.

A teszteken az autó szépen összetörik, de erre a problémára van megoldás. Az emberélet védelme a legfontosabb, a többi csak pénz, megoldjuk a szervizben és az AUTOalkatreszOnline24.HU segítségével.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve