Pokolian hosszú volt a túraautó-világkupán az idei utolsó nap Michelisz Norbi számára, aki ugyan a legnagyobb esélyesként állt rajthoz, de sokat kellett küzdenie azért, hogy a végén ő üljön fel a trónra.

Lehetett sejteni, hogy kimerítő nap lesz, hiszen vasárnap rendezték mind a három futamot a malajziai szezonzárón, és az elején még minden jól ment: Michelisz az élről rajtolva megszerezte az első győzelmet.

A második futamon az eső már káoszt hozott magával, és a fordított rajtrácsos versenyen Norbi éppen el tudta csípni a nyolcadik helyet, amivel még mindig pontelőnnyel fordult rá a befejező futamra.

A közvetítésből még nem is derült ki, csak utána tudtuk meg, hogy a rajt előtt lefulladt az autó,

de szerencsére a célig kibírta a futamot, még ha nem is olyan tempóval, ami a győzelemhez elég. Norbi egyre hátrébb csúszott, de szerencsére nem annyira, hogy az esélyei elillanjanak, és amikor a legnagyobb riválisa, Guerrieri autója egy kicsúszás után lelassult, már csak be kellett érnie a célba.

Michelisz Norbi ezzel a túraautó-világkupa bajnoka lett, ami az egyik legnagyobb siker a magyar autósport történetében.

Nézd végig újra a mindent eldöntő versenynapot ezen az 50 képen!

Ez is érdekelhet:

Megvan, Michelisz Norbi a túraautó-világkupa győztese!

Szuperizgalmas utolsó futamon lett meg a győzelem.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés