Ennél egyértelműbb már nem is lehetne a helyzet.

Chris Horner a júliusi Brit Nagydíj után váratlanul távozott a Red Bull csapatfőnöki posztjáról, az elbocsátás okát nem hozták nyilvánosságra, de az biztos, hogy az utóbbi időben a csapaton belüli és kívüli nehézségek is árnyékot vetettek az osztrák istálló eredményeire.

Chris Horner húszéves pályafutása alatt a Red Bull nyolc egyéni (Sebastian Vettel és Max Verstappen négy-négy) és hat konstruktőri világbajnoki címet szerzett.

A pletykák szerint Horner a Formula–1 mezőnyéhez tizenegyedik csapatként csatlakozó Cadillacnél folytathatta volna pályafutását, de az amerikai istálló és egyben a TWG Motorsports vezérigazgatója, Dan Towriss határozottan cáfolta ezeket a híreszteléseket:

„Nem folytattunk tárgyalásokat Chris Hornerrel, és nem is tervezzük ezt. Szeretném hivatalosan is lezárni ezt a pletykát.”

Towriss még hozzátette, hogy maximálisan elégedettek a jelenlegi csapatfőnökükkel, és „a támogatásunk 100%-ban Graeme Lowdon mellett van”.

Hivatalos: Bottas és Pérez a Cadillac két pilótája – Keanu Reeves „köszöntötte” őket

Az F1 mezőnyéhez jövőre tizenegyedik istállóként csatlakozó Cadillac a tapasztalatra építi a csapatát, és ez a két pilóta köszöntésének módjára is igaz.

(Forrás: ESPN, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Nehogy lemaradj a Holland Nagydíjról!

Mutatjuk, hogy magyar idő szerint mikor rendezik a futamot, az időmérőt és a szabadedzéseket.

Ítéletidőre és káoszfutamra lehet számítani a Holland Nagydíjon

Az időjárás alaposan feladja majd a leckét a pilótáknak a Holland Nagydíjon.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés