Meggyőző és logikus érveléssel állt elő a Ferrari.

A Belga Nagydíj előtt a Ferrari egy sárga színű zsákkal kavarta fel teljesen a Forma–1 életét, amire – a csapatok nyomására – az FIA is kénytelen volt reagálni, így hivatalos megállapítást nyert, hogy nincs semmiféle trükközés abban, ha az olaszok az időmérők és a versenyek előtt szárazjéggel hűtik a felső légbeömlő tetején lévő kamera elektronikáját, még akkor sem, ha erre egy csapat sem panaszkodott még korábban.

A különböző összeesküvés-elméletek ellenére két egyszerű dologra használja a Ferrari:

  • hűtésre: álló helyzetben ugyanis az autóból kiáramló hő többször is túlmelegíti az 50-120 Celsius-fok közötti tartományban működő fedélzeti kamerát, ami túlmelegedés esetén automatikusan kikapcsol. A maranellóiak fizetnek egyébként a felvételekért, amiket adatgyűjtésre és elemzésre is felhasználnak, ezért nyilván fontos nekik, hogy egyáltalán működjön a szerkezet.
  • takarásra: az egyik nagydíjon véletlenül magától bekapcsolt a hátrafelé néző kamera a garázsban, így pedig látni lehetett a motort és a hátsó felfüggesztést is, ami a (rivális) szakszemnek sokkal több információt jelent, mint egy egyszeri nézőnek.

Eközben meg...

(via, fotó: Carlinx)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
30% Igen, de nekem annyira nem adta.
33% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés