A Red Bullal ellentétben a Mercedesnek és a Ferrarinak nem jön be az új motorkonstrukció, utóbbi még tenne is ellene.

Kiderült, milyen erőforrásokat használhatnak a csapatok 2020 után a Forma–1-ben. Várható volt, hogy akadnak, akik az új szabályokat támogatják, és lesznek olyanok, akik ellenzik az újításokat.

A Mercedes és a Ferrari például ellene van. Az álláspontjuk az, hogy az új koncepció nagyon hasonlít a jelenlegi formulára, ugyanakkor mégis egy teljes fejlesztést jelent, azaz 2018 és 2020 között két külön motoron kellene dolgozniuk, ami érthetően szívás, plusz költséges, még nekik is. Éppen ezért a maranellóiak csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene közölte, hogy

„indokolt esetben élni fogunk a vétójogunkkal.”

Ugyanakkor szerinte erre nem lesz szükség, mert

„komoly és világos elképzelésekkel rendelkező emberekről van szó, akik tudják, mi is a tét.”

Ki tudja, mi lesz ebből, talán ebben is majd a Ferrarinak (és a Mercedesnek) kedveznek és alakítgatnak még a szabályokon, mint ahogy arra korábban is félreérthetetlenül utalt Bernie Ecclestone:

Hatalmas botrány lesz az F1-ben, ha igaz, amit Ecclestone állít

Elég komoly részrehajlással vádolták meg a sportág irányító testületeit.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.