Fáj a vereség a Ferrarinak, de ettől még van igazság abban, amit mond.

Lewis Hamilton unalmas versenyen húzta be magabiztosan a Szingapúri Nagydíjat. A Ferrari érthetően nagyon csalódott, a maranellóiak szerint pedig

nem a Mercedes brit pilótája nyerte a futamot, hanem az UNALOM.

Legalábbis elég egyértelműen erre utal Az unalom a győztes Szingapúrban címmel megjelent Ferrari-sajtóanyag.

Túl sok minden valóban nem történt a versenyen, hátul ugyan voltak kisebb csatározások, de elől mindössze akkor volt izgalom, amikor Hamilton beszorult egy kicsit a lekörözéskor.

Az olaszok csapatfőnöke, Maurzio Arrivabene természetese azért elismeri a Mercedes győzelmét, de mi mást is tehetne:

„A mai győztes megérdemelten nyert. (...) De a mai eredmény ellenére sincs minden veszve, higgadtan, elszántan futunk majd neki a maradék hat futamnak, az utolsó pillanatig küzdeni fogunk.”

Hat futammal a vége előtt Hamilton már 40 ponttal vezet a rivális Sebastian Vettel előtt, míg a Mercedes 37 ponttal a Ferrari előtt.

(via, Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés