Nem a költséges autótörései miatt nem hosszabbítottak a fiatal némettel.

Múlt hét csütörtökön a Haas bejelentette azt, amit hetek, de inkább hónapok óta sejteni lehetett, hogy a következő idénytől kezdve már nem Mick Schumacherrel fognak versenyezni, hanem a több mint 180 Forma–1-es futamon induló Nico Hülkenberggel. Günther Steiner csapatfőnök pedig meg is indokolta, miért döntöttek végül a 35 éves pilóta mellett:

Azt hiszem, a F1-ben eltöltött több év tapasztalata hiányzott, hogy rajtunk kívül nem volt más csapatnál. Nico már három-négy istállónál megfordult, így már rendelkezik azzal a rutinnal, aminek a megszerzéséhez idő kell. Nekünk pedig jelenleg nincs időnk várni, mert előre akarunk lépni.

Steiner kihangsúlyozta, hogy nem Schumacher hibája az, ahol most tart a csapat, és hogy nem is a költséges autótörések okozták a vesztét – bár nyilvánvalóan hozzájárultak a dologhoz.

A csapatfőnök egója miatt rúghatta ki Schumachert a Haas

Tény, hogy van olyan embertípus, akinek nehéz elviselnie, ha nem ő áll a középpontban.

(Forrás: Planerf1.com, fotó: Formula1.com)

Ez is érdekelhet:

Kirúgta Schumachert a Haas, aki még jól is járhat ezzel

A Haas nem hosszabbított Mick Schumacherrel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
37% Igen, de csalódás volt.
13% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés