Lehet szeretni vagy nem szeretni a Halálos iramban szériát, de az biztos, hogy új műfajt kezdett az autós filmek között. Az első rész a Toyota Suprát is legendává tette, most pedig már az új generációval tér vissza.

A Halálos iramban első része is hozzátett ahhoz, hogy legenda lett a Toyota Supra negyedik szériája, aminek egy tuningolt példánya volt a Paul Walker által játszott Brian O’Connor legemlékezetesebb autója.

Nem gondoltuk volna, hogy ennyi részt megél a sorozat, hiszen éppen a kilencedik epizódon dolgoznak, amiről nemrég Vin Diesel jelentkezett be.

A forgatásról legutóbb kikerült képekről kiderül, milyen autókat hajtanak majd a Halálos iramban 9-ben.

Az egyik legérdekesebb a Supra visszatérése lesz, még ha nem is az eredeti példányt látjuk viszont, de legalább az új generációs modell is ugyanabban a narancssárgában pompázik, mint amit az első részben láthattál.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ChromeCars® (@chromecars.de) által megosztott bejegyzés,

Vin Diesel ismét egy Dodge Chargert vezet majd,

ez a járgány is feltűnt a forgatáson. A szénszálas anyagból épített, ördögien lapos karosszéria a Speedkore műhely munkája, és a képek szerint ez a Charger rendhagyó módon középmotoros lesz, a pokoli hangú kompresszoros V8-as a sofőr mögött dolgozik majd.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ChromeCars® (@chromecars.de) által megosztott bejegyzés,

Dwayne Johnson és Jason Statham ezúttal nem lesz jelen a filmben, mivel a Hobbs és Shaw forgatásával voltak elfoglalva, de a család többi tagjára bizton számíthatsz. John Cena, Tyrese Gibson, Michelle Rodriguez, Jordana Brewster és Charlize Theron szereplésével 2020 májusában érkezik a Halálos iramban 9.

Ez is érdekelhet:

Jason Statham és a narancssárga McLaren találkozása maga a stílus

Statham megjelent a Hobbs és Shaw premiervetítésén, de még hogy.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés