Nem lehet, hogy csak a G-osztály és a Defender uralják a hatkerekűek piacát. Az önmagában is brutális F-150 Raptor alapján most az amerikaiak is elkészültek a sajátjukkal.

Egészen eddig úgy tudtuk, hogy a lehengerlő megjelenésű Ford F-150 Raptor az egyik legkeményebb platós terepjáró a világon.

De most megláttuk a Hennessey hatkerekű változatát, és azonnal felmerült bennünk a kérdés, hogy ez miért nem jutott előbb az eszükbe? Mostanáig ugyanis a Mercedes-Benz szinte egyedül uralta a hatkerekűek piacát, komolyabb átépítés egyedül a Land Rover Defender alapján készült. De mégsem járja, hogy az amerikaiaknak ne legyen saját hatkerekűjük, hát lett.

A Velociraptor 6x6 pedig még brutálisabban néz ki, mint a négykerekű változat. Az orrára gallytörő rács került, a tetőn LED-es fényszórók kaptak helyet, a kerékjáratait még jobban kiszélesítették, a 20 colos kerekekre strapabíró terepabroncsokat szereltek. Megerősítették a futóművet, amiből offroad kivitelt is kérhetsz, ha gyakran mennél vele terepre. De a platót kellett a legjobban átalakítani ahhoz, hogy elférjen alatta a négy kerék.

A 3,5 literes V6-os motor 450 lóereje is elég soknak hangzik, de ha ez nem lenne elég, akkor szíves örömest 600 lóerőre tuningolja a Hennessey. A nagyobb teljesítményhez szinte kötelező megrendelned az erősebb Brembo fékrendszert, és ha gyakran lőnek rád, páncélozva is kérheted a Velociraptort. Az ára pedig jóval kedvezőbb, mint a Mercedesé: a G 63 AMG 6x6 430 ezer dolláros árához képest 295 ezer dollárba fog kerülni, amikor elkezdődik a forgalmazása. Mert el fog, erre mérget veszünk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés