A The Wall Street Journal jól értesült forrásra hivatkozva azt írta, már zajlik az egyeztetés.

Tárgyalások kezdődtek a Bugatti eladásáról, a The Wall Street Journal jól értesült forrásra hivatkozva kedden azt írta, hogy a Volkswagen német cégcsoport erről a Rimac Automobili horvát járműgyártóval folytat megbeszélést. A forrás szerint a tárgyalások még a korai szakaszban vannak, egyáltalán nem biztos, hogy megállapodás lesz a vége. Ugyanakkor a Volkswagen AG szemlátomást meg akar szabadulni a brandtől – tette hozzá.

A Rimac Automobili tulajdonosa, Mate Rimac 2009-ben garázscégként alapította meg a vállalkozását. A cég – a honlapja szerint – jelenleg háromszáztizenhat alkalmazottat foglalkoztat, és több nagyon ígéretes modellt is készítettek már.

Két másodperc alatt van százon a legújabb Rimac

Elképesztő számokkal jön a horvát elektromos szuperautó új generációja.

A Rimac komolyságát jelzi, hogy a Porsche még 2018-ban 10 százalékos részesedést vásárolt a horvát cégben, amit később 15,5 százalékra növelt, 2019-ben a Hyundai és a Kia 90 millió dollárt invesztált közös kutatás-fejlesztés finanszírozására. Jelenleg a Hyundai 11 százalékos, a Kia pedig 2,7 százalékos hányaddal rendelkezik a vállalatban, amelynek legnagyobb tulajdonosa 47,7 százalékos részesedéssel maga az alapító, Mate Rimac.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: The Wall Street Journal/MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
29% Nem, tök jó, hogy van.
50% Azonnal, értelmetlennek tartom.
21% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés