A ráncfelvarrás ideje még nem jött el, de a Porsche több téren is jobbá tette az elektromos autóját. A gyáriak szerint nagyobb lett a Taycan hatótávja is, de nem tudni, mennyivel.

A bemutatása óta egyre nagyobb a kereslet a Porsche elektromos autója iránt. 2021-ben eddig már több mint 20 ezer Taycant szállítottak le, csaknem annyit, amennyit tavaly egész évben adtak el. A ráncfelvarrás ideje még nem jött el, de egy nagyobb frissítéssel a hatékonyságán, a kínálatán és a felszereltségén is javított a Porsche.

A vevők számára legfontosabb újdonság lehet, hogy a Taycan és a Taycan Cross Turismo hatótávja is nagyobb lett.

Sajnos az nem derült ki, hogy mennyivel, mert a Porsche azt mondja, hogy nem fogja újra homologizáltatni az autót, ezért hivatalosan maradnak a korábbi WLTP értékek, de az energiamenedzsment átdolgozásával a Taycan messzebb jut egy feltöltéssel.

Az elektromotor például már teljesen leválasztható a hajtásról a hétköznapi Normal és a legtakarékosabb Range üzemmódban.

Ha nem gyorsítunk, csak gurulunk, akkor a Taycan vitorlázik, ezzel még kevesebb energiát fogyaszt, de ha szükség van rá, akkor egy pillanat alatt ismét elérhető a bőséges teljesítménye.

A Taycan eddig is rendelhető volt feltűnő színekben, de a 17-féle standard fényezés mellé 65-féle különleges árnyalat csatlakozik, és akár teljesen egyedi színt is kevertethetünk az autóhoz.

A legjobbak a kilencvenes évekbeli Porschék által inspirált színek, mint az a vibráló Sternrubin, ami a 911 Carrera RS-ről került az elektromos autóra.

A Porsche a felszereltséget is bővítette, például elérhető már a Remote Park Assist, amivel okostelefon segítségével parkoltathatjuk le az autót, és az Apple CarPlay mellé végre megérkezett az Android Auto támogatása is. A Porsche büszkén újságolta el, hogy a havidíjas töltőszolgáltatásával már húsz európai ország 200 ezer töltőpontja használható.

Ez is érdekelhet:

A Porsche drónos videójától az állunkat keressük a padlón

A világ legjobb drónpilótája fogta be a driftelő Taycant.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Átalakult, mégis maradt a régi a Racing Bulls 2026-os autója

Ezzel az autóval lesz ötszörös világbajnok Max Verstappen 2026-ban

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés