Címvédésre készülnek a konstruktőrök és a pilóták között is, aztán a szezon végén lelépnek.

A Mercedes még a nyáron jelentette be, hogy a 2021–2022-es idény végeztével, azaz mindösszesen három szezon után elhagyja az elektromos Forma–1-ként is emlegetett Formula E-t, azaz a csapat nem várja meg a sportágba nagy változást hozó, harmadik generációs autókat.

Az új idény januárban kezdődik, aminek címvédőként indul neki a Mercedes és pilótájuk, Nick de Vries is, a csapat pedig a hétvégén Valenciában leleplezte, hogy jövő évi versenygépét, a Mercedes-EQ Silver Arrow 02-t:

Sok minden egyébként nem változott a versenygépen, a festése némiképp módosult, szoftverfrissítésen esett át, és 20kW-os versenyteljesítmény-növekedés kapott – utóbbi természetesen a teljes mezőnyre igaz:

Még több kép, még több részlet:

Már pályára is gurultak:

A csapat pilótapárosa változatlan, azaz a holland Nick de Vries és a belga Stoffel Vandoorne körözget majd a pályán:

(Fotó: Mercedes-EQ Formula E Team)

Bár F1, de ez is érdekelhet:

Alonso: Baszd meg, nagyon régóta várok már erre!

Alonso megkapta a kérdést, amire az adott pillanatban ember nem válaszolt volna másképp.

Schumacher: Verstappennek esélye sincs a világbajnoki címre

Szerinted? Verstappen előnye nyolc pont Hamiltonnal szemben.

Szánalom, hova süllyedt a Mercedes és a Red Bull világbajnoki párharca

A pályán és azon kívül is dúl a háború, a Katari Nagydíjon pedig a bokszutcában csaptak össze a felek, kérdés, hogy mennyire korrekten.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve