Igazából Max Verstappen a hibás, ugyanis, ha nincs a fiatal holland brutális balesete, nem jön be a biztonsági autó, és akkor talán nem okoskodik a Mercedes és nem hívják ki Lewis Hamiltont a boxba.

Az történt, hogy Verstappen elképesztő időket autózott a Monacói Nagydíjon, a fiatal pilóta zseniális versenyt futott egészen a 63. körig, amikor hátulról kegyetlenül legyalulta Romain Grosjean Lotusát. Verstappen szerencsére megúszta a félelmetes balesetet, a Toro Rossója már nem annyira:

Jött is a safety car és a Mercedes hatalmas taktikai hibája

A Mercedesnél úgy gondolták, ha már bejött a biztonsági autó, kihasználják az időt, ezért kihívták kerékcserére az addig mindvégig élen autózó Hamiltont. Csakhogy sem a csapattárs Nico Rosberg, sem pedig Sebastian Vettel nem tette tiszteletét a boxban, így a brit 20 másodperces előnye elúszott, plusz csak a harmadik helyre tudott visszaérkezni. Ezzel pedig szépen bukta is a versenyt.

A futam végén a mérnöki stáb beismerte hibáját és bocsánatot kért Hamiltonról, de a brit szemmel láthatóan nem volt boldog. Még az is lehet, hogy Hamilton megbánta, hogy a napokban meghosszabbította a szerződését. Na jó, ezt azért mi sem gondoljuk komolyan.

A versenyt egyébként Rosberg nyerte, aki sorozatban harmadik Monacói Nagydíját húzta be, és így 10 pontra felzárkózott Hamilton mögé az összetettben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve