A finn teljesítménye miatt.

Bár Valtteri Bottas 2017 óta a Mercedes versenyzője, azonban eddig túl sok babér nem termett neki, persze egy immár hétszeres világbajnok csapattárs mellett nem egyszerű érvényesülni még a mezőny messze legjobb autójával sem. Azonban nemcsak Lewis Hamilton miatt nem tudott még a csúcsra jutni, hanem saját maga miatt is – a Mercedes nem véletlenül mindig csak egy évvel hosszabbítja meg a szerződését, ami jelen állás szerint 2021 végén lejár.

A finn kissé súlytalannak tűnik Lewis Hamilton mellett, a múlt hétvégi Szahíri Nagydíjon pedig az is kiderült, hogy nemcsak mellette, hanem a britet helyettesítő George Russell mellett is.

Bottas pole pozícióból indult, de Russell mögé szorult, és bár a végén a brit előtt intették le a nyolcadik helyen, csak a Mercedes oltári hibájának és a szerencsének köszönheti, hogy nem Russell ünnepelhetett futamgyőzelmet.

Toto Wolff csapatfőnök a futam után elégedetlenségének adott hangot Bottas teljesítményével kapcsolatban:

„A csapattársa mögött töltötte az egész versenyt... Beszélnem kell vele és a csapatával. Nem igazán tündökölt.”

Wolff azt is elmondta, hogy egyelőre nem tudja megítélni, hogy a nyomás volt-e túl nagy Bottason, vagy hogy szimplán csak annyi van ebben, hogy már elvesztette a világbajnokságot.

Hamiltonnak és Bottasnak is „alárúgott” Russell

Pedig csak Hamiltont helyettesítette.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés